A túlzott só-, cukor- és zsírfogyasztás visszaszorítása a célja az új közétkeztetési rendszernek – mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten.

Novák Katalin a 2015. január 1-jén életbe lépő új rendszer legfontosabb elemei közül megemlítette a változatossági mutatót, amelynek az a célja, hogy ne mindig ugyanaz kerüljön a gyerekek tányérjába, és előírja, hogy hányszor kell friss zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket felszolgálni. Az előírás tiltásokat is tartalmaz, januártól például kész ételeket – mint amilyen a grízes tészta – nem lehet majd utólag cukrozni, és tilos lesz a sótartalmú ételízesítők használata.

Az államtitkár hangsúlyozta, az egészséges életmódra nevelést egészen kicsi korban kell elkezdeni mind a szülőknek, mind az államnak, hogy később ne szenvedjenek cukor-, szív- és érrendszeri betegségben, mint most az idősebb generáció. Hozzátette: fontos tudatosítani, hogy ami egészséges, az lehet finom is.

Novák Katalin augusztusban jelentette be, hogy 2015. január elsején lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkövet jelent majd a sófogyasztás csökkentésében.

Kapcsolódó cikk:

Közétkeztetés egészségesebben – Megjelent a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet

Elhalasztott egészséges közétkeztetés – Csak jövő év januárjában lép hatályba a rendelet