Új szemléletmód kialakítása volt a cél a jogvédelem területén, és mára elmondható, hogy a két éve létrehozott Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) stabil alapokon nyugvó jogvédelmi rendszert alakított ki. Beszélgetés Novák Krisztinával, a központ főigazgatójával.

Úgy vélte, a hivatalnak mindenképpen helye van a magyar ellátórendszerben, és mind a betegjogok, mind pedig az ellátottjogi és a gyermekjogi területen országos lefedettségű rendszert alakítottak ki. A központ munkatársai az ország minden pontján azonos minőségben biztosítják az elérhetőséget, egységes irányelvek és protokollok alapján dolgoznak. Az elmúlt időszakban a képviselők részére egységes jelentési rendszert dolgozott ki a központ, így pontos adatokkal rendelkeznek arról, hogy mely területekről milyen megkeresések érkeznek a képviselőkhöz – mondta el Novák Krisztina.

Az állampolgárok részére központi panasziroda is rendelkezésre áll, de a lakosság a bejelentéseit eljuttathatja postai és elektronikus úton, továbbá személyesen is lehet panaszt tenni – fűzte hozzá.

Ide vonatkozóan Novák Krisztina elmondta azt is, hogy az ország hét pontján működő regionális irodájukon túl idén szeptembertől tizenkét kormányhivatalnál is biztosítanak integrált fogadóórát a lakosság részére, ahol lehetőség van a három területtel kapcsolatban bejelentést tenni. Hozzátette: folyamatosan keresik azokat a helyeket és lehetőségeket, ahol közelebb kerülhetnek a lakossághoz. Az OBDK legfőbb célja – hangsúlyozta -, hogy javuljon a jogvédelmi szolgáltatást igénybe vevők tájékozottsága, jogtudatossága és érdekérvényesítő képessége.

A főigazgató úgy vélte, a jogvédők munkája, ismertsége egyre nő, amit a bejelentett ügyek száma is tükröz.

Novák Krisztina beszámolt arról, hogy a betegjogokhoz kapcsolódóan tavaly összesen 9959 megkeresés érkezett a képviselőkhöz és a központhoz, az idei év első felében már 6259. A legtöbb panasz az egészségügyi ellátás minőségével, a tájékoztatáshoz és a dokumentációhoz való joggal kapcsolatban érkezett ezen a területen, továbbá az emberi méltósághoz való jog sérelme is sokszor megállapítható volt.

Az ellátottjog területén 2013-ban 3448 megkeresés érkezett, idén az első fél évben pedig 3600 volt ezek száma. Itt jellemzően az ellátás minőségével, a korlátozó intézkedésekkel és az ellátotti tájékoztatással kapcsolatban érkeztek megkeresések.

Gyermekjogokkal kapcsolatban idén 2293 megkeresés érkezett, jellemzően a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, a kapcsolattartáshoz és a családban nevelkedéshez való jog kérdésköréhez érkezett a legtöbb bejelentés.

Novák Krisztina beszámolt arról is, hogy jövőre ajánlást dolgoznak ki az egészségügyi intézmények számára a betegellátás, betegbiztonság javítása érdekében.

A főigazgató elmondta, az OBDK-nak, illetve a jogi képviselőknek számos lehetőségük van egy-egy konkrét eset kivizsgálására, és az érintettek írásbeli meghatalmazása alapján a szolgáltatóknál is eljárhatnak. Idén januártól az egészségügy területén pedig hivatalból, illetve az irányító szerv felkérésére is eljárhatnak olyan ügyben, amely súlyos, vagy az ellátottak nagyobb csoportját érintő betegjogi jogsérelmet okozhat.

A jogvédők mindennapi munkájának fontos részét képezi a mediációs tevékenység is.

Novák Krisztina emlékeztetett, szeptembertől több jogi, egészségügyi felsőoktatási egyetemen is indítottak jogvédelmi képzést hatvan órás jogvédelmi képzést, a főigazgató szerint igen keresettek ezek a gyakorlatorientált, szabadon választható, kreditpontot érő kurzusok.

Ezen túlmenően az OBDK-nál jelenleg is képeznek jogvédelmi képviselőket, a jelentkezők hatvan órában általános jogi alapozó ismereteket, további hatvan órában pedig az adott szakterületnek megfelelő speciális ismereteket sajátítanak el. A sikeresen végzett hallgatók tanúsítványt kapnak a jogvédelmi ismeretek megszerzéséről.

A szervezeti adatokat érintve a főigazgató elmondta, jelenleg országosan közel 60 jogvédővel dolgoznak, minden megyében van egy-egy képviselője a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi területnek.