Továbbra is díjmentesen használható az M30-as gyorsforgalmi út Miskolcot elkerülő szakasza – erősítette meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vasárnap.

Róna Márta kommunikációs vezető elmondta, hogy az M30-as Miskolc Dél és Miskolc Centrum csomópontja közötti útszakasz főút besorolású, ezért eredetileg is díjmentes volt.

A szolgáltató honlapján a megyei térképen valóban rosszul volt jelölve az útszakasz, azonban az országos térképen az jól szerepelt, és a hibát már kijavították – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy aki csak és kizárólag emiatt vásárolt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matricát, annak a matrica árát visszatérítik az átmeneti rendelkezés ideje alatt, azaz február végéig.

A NÚSZ tudomása szerint nincs ehhez hasonló hiba a térképeken, de január végéig a jogalkotóval együtt gyűjtik az észrevételeket, tapasztalatokat, amelyek alapján az illetékes minisztérium meg tudja tenni a szükséges lépéseket – fejtette ki a kommunikációs vezető.

Jelezte, hogy az észrevételeket a NÚSZ továbbítja a térképeket készítő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak is.

Térképpel és információkkal segítik a tájékozódást a megyei matricákról

Térképeket tettek közzé a megyei matricákkal használható útszakaszokról – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NUSZ), miután megjelentek a Magyar Közlönyben az útdíjfizetési rendszer átalakításáról szóló rendeletek.

Jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei 2015-től a megyei matricák bevezetésével. A matricák megyei területi érvényességéről szolgálnak hasznos információkkal a 2014. december 30-án közzétett térképek.

A tárca hangsúlyozza: gyökeres újítást jelent a hazai gyorsforgalmi úthasználatban az autósok költségeit jelentősen csökkentő megyei matrica 2015. január elsejétől történő bevezetése. Az új rendszerben segítenek eligazodni a megyei térképek, ezeknek köszönhetően az autósok felmérhetik, mely úthálózati szakaszokon jogosultak egy adott megyei matricát használni. A térképek elérhetők, letölthetők a kormany.hu, a nemzetiutdij.hu, az utinform.hu weboldalakon.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblákkal segíti az autósokat. Ezek az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek majd arra, hogy mekkora távolságot követően következik a fizetős autópálya szakasz. Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről az arra való ráhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomóponton keresztül elhagyhatják az autóutat.

NFM: A régiek mellett az új matricatípusok is elérhetők január elsejétől

Az újév első napjától a megszokott időalapú matricák mellett (10 napos, havi, éves) az autósok az új megyei matricát is megvásárolhatják; az autósok egyéni kalkulációik alapján mérhetik fel, hogy maradnak a számukra bevált szolgáltatásoknál, vagy élnek az új alternatívával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt..

A korábbiak mellett a megyei matrica 2015. január elsejétől 1500 értékesítési ponton válik elérhetővé, ezek listája 2014. december 31-től megtalálható a nemzetiutdij.hu weboldalon. Február elsejétől minden korábbi értékesítési ponton meg lehet majd vásárolni az új matricákat.

Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik az újonnan díjkötelessé váló szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak – írták.

A tájékoztatás szerint a megyei matricával egy megye gyorsforgalmi útjai évi 5 ezer forintért használhatók, így a munkahelyükre ingázók, az akár több megyényi távolságból például a fővárosba autózók kiadásai a töredékükre csökkennek. A személygépkocsikra jelenleg is elérhető, három éve változatlan árú matricatípusok díja pedig januártól sem emelkedik – írták.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél az útdíjszedési rendszerek 2015. január elsejétől esedékes változásaihoz szükséges informatikai fejlesztés a tervezett ütemben halad.