Véget érhet a négy hónapja tartó, több ezer tárgyalás elhalasztását eredményező ügyvédsztrájk Szerbiában, de csak akkor, ha a belgrádi parlament megváltoztatja a közjegyzőkről szóló törvényt.

A vonatkozó jogszabályról rendkívüli ülés keretében dönt a törvényhozás, és amennyiben a módosításban szerepelnek azok a változtatások, amelyeket a szeptember óta sztrájkoló ügyvédek követelnek, illetve azok a pontok, amelyek kompromisszum eredményeként születtek meg, napokon belül újra megkezdődhet a munka.

A munkabeszüntetés ideje alatt az ügyvédek nem vettek részt a bírósági tárgyalásokon, elmaradtak a vizsgálatok, illetve a rendőrségi és ügyészségi kihallgatások azokban az esetekben, amelyekben a törvény szerint kötelező az ügyvéd jelenléte. Kivételt csak azok az ügyek képeztek, amelyek fellebbezési, jogorvoslati határideje a sztrájk ideje alatt járt le.

Az ügyvédek azoknak a törvényeknek az elfogadása, illetve módosítása miatt tiltakoztak, amelyek szerintük diszkriminálják őket a közjegyzőkkel szemben, és beszűkítik tevékenységi területüket – magyarázta hétfőn Józsa László, a Vajdasági Ügyvédi Kamara igazgatóbizottsági tagja.

A történeti hátteret ismertetve kiemelte: a jugoszláv királyságban még voltak közjegyzők, azaz nem ismeretlen a fogalom az ország számára. 1944 után azonban az akkor hatalomra kerülő kommunista rezsim ezt a gyakorlatot megszüntette, és azokat a közjogi jogosítványokat és jogi lépéseket, amelyeket korábban a közjegyzők gyakoroltak, más szereplők – az ügyvédek, a bíróságok és az önkormányzatok – vették át.

A közjegyzőkről szóló törvény szeptember elsején lépett életbe, a problémát pedig az okozta, hogy a már hetven éve hagyományosan az ügyvédi tevékenységi körbe tartozó jogi szolgáltatásoknak jelentős része a közjegyzők kizárólagos hatáskörébe került. “A hangsúly a kizárólagosságon van” – szögezte le Józsa László.

A közjegyzőség szabályozására nincs egységes modell az Európai Unióban, jelentős eltérések vannak a különböző országok között. Magyarország például az egyik legliberálisabb ebben a tekintetben – folytatta a Vajdasági Ügyvédi Kamara képviselője -, mert teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott egymás mellett élést biztosít az ügyvédek és a közjegyzők számára.

Az ügyvédek a törvénymódosítás életbelépését követően, várhatóan már január végén újra felveszik a munkát. A négy hónapos ügyhátralékot ezt követően sürgősen be kell hozni.

Szerbiának egyébként európai uniós tagjelöltként úgy kell módosítania igazságszolgáltatási rendszerét, hogy az megfeleljen az EU elvárásainak.