Átmeneti szabályozást léptet életbe a szakképző iskolák felvételi eljárásánál a kormány, miután a februári, szakmaszerkezeti döntésről szóló kormányrendeletben a korábban közzétett tervezethez képest megváltoztak a keretszámok és a képzési irányok – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből.

A tervezett képzési irányok, keretszámok a társadalmi egyeztetés során már tavaly szeptemberben ismertté váltak – írja az NGM.

A tájékoztatás szerint az előzetes tervezethez képest kedvezőbb helyzetbe kerülő, új szakmák indítására lehetőséget kapó szakképző intézmények számára a kormány a vonatkozó szabályok és határidők ideiglenes módosításával megteremti a lehetőséget a felvételi eljárásba történő bekapcsolódásra és a kapott új képzési lehetőségek keretszámainak feltöltésére. Ehhez kapcsolódóan az érintett szakokra jelentkező tanulóknak is lehetőségük lesz az eredeti továbbtanulási szándékuk és jelentkezésük megváltoztatására – derül ki a minisztérium közleményéből.

Több szakképző iskola ugyanakkor a társadalmi egyeztetésen megismert tervezettől eltérő, azt meghaladó mértékben, felesleges kockázatot vállalva tervezte meg a felvételi keretszámait és fogadta a tanulói jelentkezéseket – írja az NGM. A tanulókat azonban emiatt nem érheti hátrány, mert képzésük más, a jelentkezési lapjukon másodikként, harmadikként megjelölt szakképző intézményben megvalósulhat – teszik hozzá.

A megváltozott felvételi lehetőségekről, valamint az iskolák és a szülők ezzel összefüggő teendőiről az Oktatási Hivatal honlapján közzétett tájékoztató segíti az iskolákat, amelyet elektronikus úton közvetlenül is megkaptak.