Az Alkotmánybíróság (Ab) feladata, hogy mértéket tartson, ne blokkolja a gyors kormányzati reagálást, de hozzájáruljon a törvényalkotás színvonalának javulásához – erről beszélt Lenkovics Barnabás, az Ab új elnöke a közmédiában.

Az alkotmánybíráskodásnak a társadalmi, gazdasági változásokkal együtt kell élnie, a problémákat követnie kell, az új kihívásokra új válaszokat kell adnia, hiszen a régi módszerekkel nem lehet megoldani az általuk előidézett problémákat – mondta a Kossuth Rádióban az elnök.

Nem helyeselhető, hogy a válságos helyzetre a “törvénygyár” szinte követhetetlen módon, évi több száz törvénnyel reagál, de ebben felelős az Ab is, amely korábban kimondta: alapvető jog lényeges tartalmát csak törvényben lehet szabályozni. Mára szinte minden alapvető joggá és annak lényeges tartalmává vált, így a nagyarányú változásokra csak törvények sokaságával lehet reagálni – tette hozzá.

Ebben a helyzetben az Ab feladata is az, hogy mértéket tartson, ne blokkolja, akadályozza a kormányzati munkát azonnali beavatkozást igénylő helyzetekben, hiszen ott a politikai felelősség, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, milyen párt van hatalmon – mondta az elnök.

Arra a felvetésre, hogy a jog nem független a politikától, de az alkotmánybírák nem politizálhatnak, Lenkovics Barnabás úgy reagált: a jogot lehet egyre jobbá, tökéletesebbé tenni és egyfajta “fogalommmenyországot” kialakítani – ahogy egy 19. századi jogtudós mondta -, ám mindez elszakadhat az élettől, a társadalmi valóságtól. Nem véletlen, hogy a tudományban is megjelennek olyan nézetek, amelyek elvárják az alkotmánybíráskodástól, hogy kövesse a nagyarányú, drasztikus politikai változásokat – tette hozzá.

Más az alkotmánybíráskodás konszolidált és más válságos időszakokban. Magyarország pedig nagyon kritikus időszakot él át, egyik válságból, a szocializmus válságából a másikba lép, nem tudjuk honnan hová tart – mondta Lenkovics Barnabás a Kossuth Rádióban.

Az Ab feladata ma az, hogy kibontsa az új alaptörvény dogmatikáját úgy, hogy közben semmi értékállót ne dobjon ki az elmúlt negyedszázad alkotmánybíráskodásából.

Az M1-en elhangzott interjúban az új elnök azt emelte ki, hogy a törvényhozónak az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnie a szakszerűbb törvényelkészítésre, az előzetes hatásvizsgálatokra. Az elmúlt években ugyanis nem mindig születtek kellően kiérlelt törvények, ami átmeneti, nagyon válságos időszakokban elnézhető – bár az Ab ezt eddig is szóvá tette -, ám most már eljött egy olyan időszak, amikor ezen lehetne javítani.

Arra a felvetésre, hogy az Ab-nek Holló András 2011-es távozása óta nincs elnökhelyettese, Lenkovics Barnabás megjegyezte: ezen a helyzeten szeretne változtatni.

Az új elnök beszélt arról is, hogy szeretné közelebb vinni az emeberekhez az alkotmánybíráskodást és eloszlatni azt a testületről kialakult képet, hogy elefántcsonttoronyban ítélkezik.