„Hogyan válasszunk olcsó bankszámlát?”, „Mire kell figyelni hitelfelvételkor?” – a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége célul tűzte, hogy ne jöjjenek zavarba a helyzetük folytán kiszolgáltatott fogyatékkal élő fogyasztók többek közt a feni kérdésekre történő válaszadáskor. A FEOSZ a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával megvalósult projekt eredményeképp akadálymentes pénzügyi ismereteket tartalmazó honlappal, azon belül is Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Hangoskönyvekkel segíti a fogyasztókat.

A fogyatékkal élők számára kiemelten fontos, hogy tisztában legyenek legalább azokkal az alapismeretekkel, amelyek a mindennapi pénzügyeik viteléhez szükségesek. Így egy tudatosan kiválasztott bankszámlával évente már akár több tízezer forintot is meg lehet spórolni vagy épp egy a kellő körültekintéssel felvett hitellel olcsón elérhető a hitelcél, legyen az egy például egy lakásfelújítás vagy egy tartós fogyasztási cikk megszerzése. Az a fogyasztó pedig, aki tisztában van azzal is, hogyan és miként kell a megtett panaszát kezelnie a pénzügyi szolgáltatónak vagy hogy hova kell fordulnia a kifogás elutasítása esetén, határozottan tudja jogait érvényesíteni a pénzintézettel szemben.

Az akadálymentesített internetes honlap (http://www.akadalymentespenzugy.hu) segítségével nem csupán a fogyatékkal élők, így például látássérültek, hanem a hétköznapok fogyasztóinak köre is általánosságban eligazodik a rendelkezésre álló pénzügyi termékek széles skáláján, ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet. Kérdés vagy bármely pénzügyi szolgáltató részéről történt sérelem esetén pedig ingyenes, online pénzügyi panaszbejelentő áll a honlapra ellátogatók rendelkezésére. A Szövetség egyúttal az internetes honlapon belül megtalálható Pénzügy Fogyasztóvédelmi Hangoskönyvvel segíti a látássérült fogyasztókat, amelynek segítségével csupán egy kattintással elérhetik a számukra legfontosabb, pénzügyi fogyasztóvédelmi ismereteket tartalmazó hanganyagokat.

A közérthető nyelvezettel bíró hangoskönyvekkel megtudják a fogyasztók többek közt, hogy mire kell feltétlenül ügyelniük hitelfelvétel előtt, melyek a befektetések kockázatai, és hova lehet fordulni, ha a pénzügyi szolgáltató nem válaszol a panaszra vagy mit lehet tenni akkor, ha a bank, ahol a pénzét tartotta, csődbe ment. Az általános spórolási tippek mellett tisztában lesznek azzal mennyire egyszerű is már manapság a bankváltás. Egyúttal a bankkártyák használatára vonatkozó alapvető ismeretek elsajátításában is segítséget nyújtanak számukra a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával megvalósult programok.

Ez utóbbiak keretében már több személyes pénzügyi fogyasztóvédelmi oktatás megtartására is sor került, amelyek során a Szövetség egyértelműen azt tapasztalta: a fogyatékkal élő fogyasztók helyzetének megerősítése érdekében további, a pénzügyi tudatosság javítására irányuló projektekre van szükség.