Két évvel ezelőtt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta az 1941. számú határozatot (2013) Magyarországgal kapcsolatban, amely alapján a testület figyelemmel kíséri a magyarországi helyzet alakulását a jogállamiság – így a bírói szervezet függetlensége – szempontjából.

Ennek eredményeként született meg a mostani, 2015 júniusában elfogadott határozat, amely az igazságszolgáltatás területén is üdvözli a változásokat. A határozatot megalapozó indokolás számos területet emel ki, amelyek kapcsán – jogszabálymódosítással – progresszív változások történtek, például az Országos Bírói Tanács hatáskörének növelése.

Az Európa Tanács határozatában összességében üdvözli a Magyarország által tett intézkedéseket, és további nyílt és konstruktív együttműködésre hív fel az Európa Tanács egyes szervei, illetve egyéb nemzetközi szervezetek viszonylatában.

A határozatot, illetve az azt megalapozó indokolást az alábbi linkről lehet letölteni (angol nyelven)