A Debreceni Törvényszék szerint Mohácsi László, a Jobbik hajdú-bihari önkormányzati képviselője személyiségi jogokat sértett, amikor megyei közgyűlési felszólalásában a cigányság deportálásáról beszélt. A bíróság elsőfokú ítéletében eltiltotta a politikust a további jogsértéstől.

Mohácsi Lászlót a roma közösséghez tartozó Szőrös Irén jelentette fel szavaiért.

Tóth Endre Tamás bíró ítéletében leszögezte: az alperes megsértette a felperes emberi méltósághoz, becsülethez és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fűződő jogait, amikor közgyűlési felszólalásában – utalva a miniszterelnök szavaira, amelyek szerint a cigányok Európa rejtett erőforrásai – úgy fogalmazott: “akkor lehetne deportálni őket, hogy kibontakozhassanak”.

Bár Mohácsi László később bocsánatot kért szavaiért, mondván, arról beszélt, hogy ha nincs munkájuk a cigányoknak, akkor olyan helyre kell vinni őket, ahol munkát kapnak, a bíróság a felperesnek adott igazat.

Mohácsi Lászlónak a hajdú-bihari megyei napilapban 15 napon belül, a saját költségén nyilatkozattal kell elégtételt szolgáltatnia a felperesnek, akit – az új polgári törvénykönyv rendelkezései alapján – százezer forint sérelemdíj is megillet – ismertette az ítéletet a bíró.

Mohácsi László volt református lelkipásztor, a Jobbik képviselője a megyei közgyűlés április 25-ei ülésén, a Hajdúhadházon működtetett szociális rendszerről tartott tájékoztató után fejtette ki nézeteit.

Egyebek mellett arról beszélt, hogy a településen 2900 ember nem dolgozik, a cigánygettóban harmadik világbeli állapotok uralkodnak. Véleménye szerint azonban ez nem helyi probléma, hanem az egész ország problémája, és “ha Orbán Viktor szerint a cigányok Európa rejtett erőforrásai, akkor lehetne deportálni őket, hogy kibontakozhassanak”.

Tóth Endre Tamás bíró felidézte, hogy a közgyűlés elnöke akkor azonnal figyelmeztette Mohácsi Lászlót a megengedhetetlen szóhasználat miatt.

Mohácsi László nem jelent meg az ítélethirdetésen.