A vádat képviselő fellebviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszapper vádlottjai.

Fejes Péter a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség épületében tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Veszprémi Törvényszék csütörtöki felmentő ítélete kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség minden jogi eszközzel élni fog az elkövetők felelősségre vonása érdekében.

Az ügyészség tiszteletben tartja a bíróság nem jogerős ítéletét, de azt fellebbezéssel támadja – mondta.

Az ügyész kifejtette: álláspontjuk szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt a vádlottakat felelősség terheli, valamint felelősséggel tartoznak a katasztrófa bekövetkezte utáni magatartásukért is, hiszen akkor nem értesítették haladéktalanul a hatóságokat és az önkormányzatokat.

Hozzátette, az elsődleges felelősség az üzemeltetőt terheli, és bár a katasztrófa által érintett 10-es számú kazetta esetében kivitelezési, üzemeltetési, tervezési hiányosságok is voltak, az ügyészség ezt személyre szabottan, kétséget kizáróan nem tudja bizonyítani, ezért nem emelt vádat.

Az ügyész azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak felelőssé tehetők azért is, mert nem avatkoztak be a katasztrófához vezető folyamatba és nem akadályozták meg annak bekövetkeztét.

Fejes Péter közölte, szerintük a törvényszék a közveszély kialakulásának napját tévesen tette 1998. december 23-ára, ez a tény másodfokon lehetővé teszi a vádlottak felelősségre vonását.

Beszélt arról is, az egész társadalom érdeke, hogy az ügy minél hamarabb jogerősen befejeződjön, hiszen Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája történt 2010. október 4-én.

A tárgyalás a Győri Ítélőtáblán folytatódik. Fejes Péter jelezte, ha ott az elsőfokútól eltérő ítélet születik, akkor lehetőség nyílik a harmadfokú eljárásra, ez esetben a Kúria mondana ítéletet.

A Veszprémi Törvényszék első fokon felmentette a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is. A bíróság szerint a katasztrófa oka “altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ügyben 15 ember – a cég vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat, valamint számos polgári per is indult.