2016. I. félévében 15 megyében, összesen 36 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A bírói tisztség ellátásához szükséges magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése végett a bíróságokon bírósági fogalmazók működnek – önálló hatáskörüket jogszabály állapítja meg. A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol beadványokat szerkesztenek és eljárásjogi ismeretekkel segítik a jogkereső állampolgárokat. Mindemellett a bírósági fogalmazóknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

A jelentkezés további feltételeiről és a felvételi versenyvizsgáról részletes információk elérhetőek a www.birosag.hu weboldalon, a Pályázatok címszó alatt.

A pályázatot személyesen vagy postán az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni.

Címünk: 1055 Budapest, Szalay utca 16.

A pályázatok beérkezésének határideje 2016. március 16.