Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kötelezte Oroszországot, hogy fizessen összesen mintegy 380 ezer euró kártérítést feltehetőleg orosz katonák által megölt csecsenföldi polgári lakosok hozzátartozóinak.

Két ilyen ügyben hozott döntést kedden a strasbourgi bírói testület. Az egyikben öt felperes kérte a kártérítés megállapítását, azt állítván, hogy orosz katonák törvénytelenül lefogták és meggyilkolták öt közeli hozzátartozójukat 2000 és 2003 között az Oroszországhoz tartozó Csecsenföldön. Panaszuk szerint az orosz hatóságok nem vizsgálták ki tisztességesen az ügyet.

A másik ügyben egy 2000-ben eltűnt csecsen férfi felesége és két gyereke nyújtott be panaszt hasonló okkal. A családapának azután veszett nyoma, hogy őrizetbe vették az orosz biztonsági erők, két évre rá pedig megtalálták a holttestét.

Az orosz hatósági vizsgálat egyik ügyben sem vezetett eredményre. A strasbourgi bíróság azonban kimondta: Oroszország több cikkét is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, például az élethez való jogról, a kínzás tilalmáról és a hatékony jogorvoslathoz való jogról szólókat.

Az EJEB egyhangúlag elfogadott ítélete szerint az orosz államnak a jogsértések miatt három hónapon belül összesen 379 ezer euró kártérítést és perköltséget kell kifizetnie a felpereseknek.

Számos hasonló, a Csecsenföldön elkövetett bűntettekkel kapcsolatos ügy van még folyamatban a strasbourgi testület előtt. A bíróság már több alkalommal ítélt meg kártérítést csecsen áldozatok rokonai javára.