Reiner Ignácz 1863. február 14-én született Gyulafehérváron. Fiatalon az igazságügyminisztérium börtönügyi osztályán tevékenykedett. A magyar jogászegylet börtönügyi bizottságának megválasztott tagja. A budapesti rabsegélyző egylet igazgató választmányának és az országos nemzeti szövetség igazgatóságának tagja. Börtönügyi munkásságára a Jogi Szemlében 1892-ben megjelent, A magyar orsz. letartóztatási intézetek állapota című írásával emlékezünk.

„A magyar orsz. letartóztatási intézetek állapota.
(A m. kir. igazságügyministerium jelentése.)
Irta : Reiner Ignácz dr., fogalmazó a m. kir. igazságügyministeriumban.
I.

Midőn a magyar büntetőtörvény uj büntetés- és börtönrendszert állapitott meg, a büntetések végrehajtására rendelt s csak a közös elzárás keresztülvitelére jól-roszszul alkalmas nagyobb intézeteink és kisebb börtön- és fogházaink teljesen alkalmatlanoknak bizonyultak a progressiv büntetési rendszer sikeres foganatositására s azok átalakitás nélkül az emlitett rendszer előnyeit egészen illusoriussá tették. A progressiv rendszer javitó hatását leginkább előmozditó magánelzárás végrehajtása, a magánzárkák teljes hiánya miatt, lehetetlen volt. Ugyanily okból az éjjeli elkülönités sem volt keresztülvihető s a közvetitő intézetek hiánya miatt a büntetés végső stádiuma sem volt megvalósítható.

Ily viszonyok között, a büntetéseknek az emlitett rendszernek mindenben megfelelő végrehajtása, melytől a büntetés sikere függ, intézeteink nem megfelelő volta miatt hosszú ideig szünetelt, s csak ujabban, mióta a legsulyosabb büntetés — a fegyházbüntetés — végrehajtására rendelt intézeteink megfelelő átalakitása megkezdetett s lassan-lassan részben keresztülvitetett, lehet a büntetésnek az egyes intézetekben való végrehajtásáról szólani.

Természetes, hogy az átalakitás kezdetben nehezen ment s a haladásnak alig volt látszata, de ennek a dolog természete — a gyors építkezés nehézsége — és az a magyarázata, hogy a pénzügyi helyzet korlátokat szabott a legjobb akaratnak. Hisz mindenki előtt ösmeretesek a közelmultban a törekvések a pénzügyi egyensuly helyreállitására, ezek mellett pedig vajjon volt-e remény oly czélra hitelt kérni, melynek hasznáról alig egyesek voltak meggyőződve? Vajjon merhetett-e az igazságügyi kormány ily czélra. Ily áramlattal szemben pénzt kérni? S ezért minden igyekezet mellett, bizony vajmi kevés történt, a minthogy nem is történhetett sok a rendelkezésre álló eszközökkel. Csakis most, midőn az 1887 : VIII. t.-cz. intézkedései folytán évenként tetemes összeg forditható börtönépitkezési czélokra, mutatkozik e téren is nagyobb lendület. Az emlitett mostoha viszonyok közepette azonban mégis felépült a börtönügy legminutiosusabb követelményeinek megfelelő soproni fegyház.

Igen helyes tapintatról tesz tanuságot, hogy az igazságügyi kormány az átalakitást a legsulyosabb büntetés végrehajtására rendelt intézetekben kezdte meg, mert a törvény intézkedéseinek megfelelő szigoru végrehajtása a büntetéseknek legelső sorban ott szükséges, hol sulyosabbak a büntettek, hol a legmegromloltabb gonosztevők vannak letartóztatva, itt kell leginkább alkalmazni a törvényszabta szigort, s gondoskodni a büntetésnek a törvényben előirt végrehajtásáról, mely csak a fegyházak kellő átalakítása mellett lehetséges. Itt kell tehát legelőször javitani, ellentétben némelyekkel, kik a reformot alólról, a járásbirósági és törvényszéki fogházaknál akarják kezdeni s csak azután fokozatosan a kisebb büntetések megfelelő végrehajtásáról gondoskodni.

Hogy a magyar büntetőtörvénykönyv életbelépte óta mi történt a börtönügy terén, s hogy országos letartóztatási intézeteink jelen viszonyai mily képet nyujtanak, azt tüzetesen és világosan tartalmazza azon jelentés, melyet Szilágyi Dezső igazságügyminister ur a napokban az országgyülés elé terjesztett s melyet az igazságügyministerium börtönügyi osztályának vezetője, a börtönügy kiváló szakférfia, dr. László Zsigmond ministeri tanácsos ur szerkesztett.

Ezen jelentés képezi a jelen ismertetés tárgyát.

A legsulyosabb büntetések végrehajtására rendelt azon intézetek, melyeket a magyar igazságügyi kormány 1867-ben az absolut kormánytól átvett, a legczélszerütlenebb helyiségben voltak elhelyezve. Legnagyobb részt régi várak, zárdák alakíttattak át fegyházakká, de ez sem történt szakértő építészek által. Ezen intézetek most is használtatnak büntetési czélokra.

Orsz. letartóztatási intézeteink közül: ez illavai, lipótvári, munkácsi, nagyenyedi, szamosujvári, váczi és mária-nosztrai fegyházak az absolut kormány által berendezve vétettek át, a soproni fegyintézet, szegedi ker. börtön és kishartai közvetítő intézetet a magyar ministerium építette, mely a lipótvári és váczi közvetitő intézeteket is létesitette.

Ezek közül csakis a nagyenyedi fegyintézet, a szegedi ker. börtön és kishartai közvetítő intézet lett eredetileg letartóztatási czélokra épitve, a többi mind más czélra készült épületek átalakításából keletkezett.

A legkevésbé felel meg a czélnak a munkácsi fegyintézet, mely a régi Rákóczi-korbeli vár, s régi alakjában használtatik. Fekvésénél, alakjánál és czélszerütlen beosztásánál fogva az átalakítást vagy kibővitést lehetetlenné teszi, miért is annak felhagyása és kiürítése volna kivánatos. Szintoly régi s három különböző korban épült részből álló várkastélyban van elhelyezve a szamosujvári fegyintézet, mely mostani rendeltetésére 1860-ban rendeztetett be. Ugy ezen, mint a munkácsi fegyintézetben nagyon kevés a magánzárkák száma s ezek szaporitása a kedvezőtlen terepviszonyok miatt majdnem lehetetlen.

A mária-nostrai — egyedüli — női fegyház, mely előbb a Pálosok kolostora volt, s mely ezen rendeltetésének már 1857-ben adatott át, magánzárkák tekintetében még rosszabbul áll, mert mindössze egynéhány földalatti ,magánzárkája van, melyeket csakis fegyelmi büntetésre lehet használni. Ezen fegyintézetet az állam csakis bérben birja a vallásalaptól s igy természetesen átalakítására gondolni sem lehetett, most azonban, midőn nem sokára a fegyház területe az igazságügyi kormány által meg fog vétetni, miután elég alkalmas területtel bir, az a büntetés czéljának megfelelőleg lesz átalakitható.”

A teljes tanulmány itt olvasható