A Jogtudományi Közlöny 1875. március 10-ei számában jelent meg Székely József királyi főügyészi helyettes írása Börtönügyi egylet vagy congressus szükségessége címmel.
„Börtönügyi egylet vagy congressus szükségessége.
Örömmel látjuk és tapasztaljuk, hogy a külföld példájára hazánkban is az utóbbi időben többrenbeli tudományos, izlésfejlesztő, humanitárius irányban jótékony czélzatu egyletek keletkeztek, s a körülményekhez képest kisebb nagyobb sikerről müködnek is; s az utóbbiak között nem kerülték el figyelmünket az u. n. budapesti rabsegélyző-egylet alakitása iránti mozgalmak sem, melyhez hasonlóknak a vidék különböző pontjain való alakitása társadalmi, mint erkölcsi szompontból nagyon kivánatos lenne. A mi azonban ugy a letartóztatott egyénekkel való érintkezhetést, mint a már szabad lábra bocsátott egyének gondozását és lehető segélyezését illeti, a tekintetben első sorban az azokra felügyeletet gyakorló, vagy gyakorlott egyének, tehát az illető fegyintézeti és börtönigazgatóságok s felügyelőségek véleménye lehet irányadó. Azoknak kell ismerni az egyén minőségét, hajlamait, munkaképességét stb., a kik ezek alapján az érintkezést, mint a munkával lehető ellátást avagy segélyezést illetőleg első sorban hivatvák ugy az általánosságban követendő elvek, mint az egyes felmerülő esetekben az eljárás iránt irányadó véleményt adni; mint a kiknek módjukban van tapasztalni, hogy a kezelésük alá került egyéneknél nem mindig s nem annyira a higgadt megfontoláson s elhatározáson alapuló szándék, tehát valóságos belső romlottság, hanem sok esetben csakis a valamely testi vagy lelki betegségből származó szenvedélyességszülte felhevülés s azzal kapcsolatos képzettség- és müveltség hiány, a cselekvények következményei iránti tájékozatlanság stb. szolgált a bűntények vagy vétségek indokául; s kik a kellő komoly, szigoru és alapos szemlélődés folytán tudhatják, hogy testi és szellemi tulajdonságaikra nézve minő tekintetben s minő fokozatban hasonlithatnak egymáshoz vagy különbözhetnek egymástól az egyének, a mindezek tekintetbe vétele mellett a társadalomhoz való viszonyuk s abból részükre, mint a társadalomra kiható következmények iránt mind magukat tájékozni, mind másokat felvilágositani már foglalkozásuk, illetőleg állásuknál fogva hivatva vannak. S azok véleményének mellőzésével, illetőleg a positiv körülmények követelményeinek nem kellő számbavételével könnyen megtörténhetik, hogy előbb teszszük meg a második lépést, mint az elsőt s azon anomal helyzetbe jutunk, hogy társadalmi körülményeinket s viszonyainkat kell törvényeinkhez idomitani, — a mi különben legnagyobb részben lehetetlen — s nem alkotjuk törvényeinket társodalmi viszonyaink számbevételével azokhoz alkalmazottan.
Az u. n. rabsegélyező-egyleteknek alakitása s azoknak jótékony működhetése azonban szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban van a fennálló szabadságbüntetési rendszerrel, melyhez s melynek alapelveihez magának a rabsegélyező egyletnek működési irányát alkalmaznia kell. Hogy pedig jelenlegi szabadságbüntetési rendszerünk nem kielégitő, azt a tapasztalás s a gyakorlati élet jelenségei eléggé tanusitják; s épen annak tulajdonitható, hogy az uj büntető törvényjavaslatban is a mostanitól egészben különböző és sokkal czélszerübb s különösen a javitást czélzó büntetési rendszer meghonositása van tervbe véve. A szerint ugyanis ugy a büntetések minőségének osztályozásában, mint azok végrehajtásában a javitást czélzó s lélektani igazságok és szabályokon alapuló fokozatosság elvei szolgáltak irányadóul. Csakhogy itt felmerül azon kérdés tisztázásának szükségessége, hogy az eddigi tapasztalatok alapján jelenlegi rendszerünkben mi az a mi nem czélszerü, s azon minő uton és irányban lehet és kell változtatni; s azzal kapcsolatban különösen az is, hogy az emlitett büntető törvényjavaslatban megállapított büntetési rendszer, illetőleg az a szerinti büntetés-nemek s az azok végrehajtását czélzó intézkedések a javitást illetőleg találnak-e, s ha igen, mennyiben, s ha nem, miért nem hazánk lakosainak műveltségi állapotához, életviszonyához és természeti sajátságaihoz? Ezen kérdésre megfelelni azonban nézetem szerint első sorban azok lehetnek illetékesek, kik állásuk s élethivatásuknál fogva már hosszabb idő óta foglalkoznak a szabadságbüntetések végrehajtásával s foganatosításával. Azok adhatnak felvilágositást a rendelkezésük alatt levő adatok alapján arra nézve, hogy huzamosabb időn át a bűnösök a társadalom mely osztályaiból s minő számmal jelentkeztek; azokon a büntetés minő sikerrel volt alkalmazva, valamint a visszaesők számáról s minőségéről, s a mindezekből következtethető eredményekre nézve; mert szakismeretet s különösen gyakorlatias szakismeretet igénylő eljárás iránt csak a kellő ismeretekkel s tapasztalattal biró szakférfiak képesek kielégitő s a kellő eredmény reményére jogositó felvilágositást adni. Ez irányban azonban még mind ez ideig nem tapasztaltunk semmi mozgalmat. Már pedig ha hazánkban is czélszerüen alkalmazható külföldi intézményeket jó sikerrel akarunk meghonositani, nem szabad ignorálnunk azon eljárási modort és irányt sem, melyek a tekintetben már a kérdés alatti intézményeket alkalmazó államokban követtetett és követtetik.
Mindezekből kifolyólag tehát a jelenlegi szabadságbüntetési rendszer megváltoztatása s a tervezett uj rendszer megállapitása s a szerint a büntetések sikeres alkalmazása iránt a javaslatnak törvényerőre leendő emelése előtt, ugy a fennebb jelzett czélszerüségi szempontból, mint a nagy közönség megnyugtatása végett hazai szakembereinknek nyilatkozni kellene. S minthogy az azzal kapcsolatos körülményekre nézve az illetők felfogása különböző lehet, de a különböző vélemények is a kölcsönös érvelések s eszmecsere utján egészben vagy részben kiegyenlittethetnek, helyes elvi, s a kiviteli módozatok iránti gyakorlati szempontból is kellően indokolt megállapodásokra vezethetnek, azért a külföld példájára nálunk is szükségesnek mutatkozik u. n. börtönügyi egyletek megalakítása vagy egyelőre legalább is egy vagy több u. n. börtönügyi congressus megtartása, melyeken az ország különböző vidékéről egybegyülendő szakférfiak ugy elméleti, mint különösen gyakorlati szempontból kifejezést adhassanak a felmerülhető kérdések fölött véleményeiknek, tapasztalataiknak; s mnegállapodásaik iránti kijelentéseikkel a törvényhozó testületnek is alkalmas anyagot szolgáltassanak.
E tekintetben a külföldi államokban élénk mozgalom mutatkozik, mert az ottani szakemberek nemcsak egyleteket alapitanak s gyüléseikben eredményes megállapodásokra jőnek, mikre a törvényalkotásnál különös figyelemmel szoktak lenni, hanem a mellett az irodalom terén is ugy önálló szakmunkákban, szakközlönyökben közlik ismereteiket, tapasztalataikat és nézeteiket, mint a napilapok hasábjain magának a nagy közönségnek figyelmét és érdekeltségét igyekeznek felkelteni, megnyerni, még pedig mint a tapasztalat mutatja, a legjobb eredménynyel.
A budapesti rabsegélyző-egylet létrehozása e tekintetben csak szerény, de mindenesetre jótékony és czélszerü kezdeményezésnek tekinthető, a mi egy felől a vidéknek is jó példát mutatva, erős ösztönzésül szolgálhat olyannak hazánk több vidékein leendő létrehozására; itt azonban nézetünk szerint megállapodnunk nem lehet, mert a helyzet körülményeinek követelményei minden esetre többet kivánnak, s a mulasztás káros és helyrehozhatatlan lehet.
Nem lesz szükségfeletti ez alkalommal a többek között röviden megismertetni a schweizi börtönügyi egyletnek 1872-ben hason irányban megtartott gyüűlésének menetét.
Ezen egylet ugyanis 1872 máj. hó 27-én Neuenburgban az ottani uj fegyintézet igazgatója Dr. Gruilaume elnöklete alatt tartott gyülésében az elnöki, s az ottani börtönügyet s annak történelmi fejlődését ismertető megnyitó beszéd s némely az ügymenetet illetőleg a tárgysorozat tételeit tárgyazó rövid vitatkozás után, tárgyalás alá került a fegyenczek feltételes szabadon bocsáthatása alkalmazásának kérdése. Mely kérdés fölött Dupasquier ügyvéd igen érdekes előadást tartott, mely általános tetszéssel fogadott előadásban jelzett nézetek kellő megvitatása után a gyülés határozatilag azon megállapodásnak adott kifejezést, hogy a feltételes szabadon bocsátás meghonosítását, a mint az lrlandban, Németország és a Schweicz némely kantonaiban (Zürich, Aargau, Luzern, Zug) alkalmazva van, a szabadságbüntetés észszerü befejezésének tartja. A feltételesen szabadon bocsátottak feletti felügyeletet illetőleg pedig kimondotta, hogy az a rendőri hatóságot illeti, az mindazonáltal az u. n. védegyletek működésével össze egyeztethető.
Ugyancsak azon gyülésen tanácskozás tárgyát képezte az u. n. védegyletek szervezetének kérdése; mely már 1869-ben a st. galleni gyülésen egyszer tárgyaltatott volt, de arra nézve a gyülés akkor nem határozott. Az ilyen egyletek szükségessége és czélszerüsége iránt az egyleti gyülés tagjai egy véleményben voltak, s kimondatott, hogy ilyen egyleteknek alakítása a Schweicz mindazon kantonaiban, melyekben még nincsenek, szükségesek; csak azon egyletek müködési módozataira nézve volt vélemény különbség, hogy azok t. i. bizonyos korlátolt irányban, avagy egészen önállólag s függetlenül működhetnek e? A kérdés feletti szavazásnál a többség az utóbbi irány mellett nyilatkozott.
A gyülés harmadik tárgya volt a foglyok munkadij-jutalékának kérdése. Erre nézve a st.-galleni fegyház igazgatója Ruhm egy már 1870-ben nyomtatásban kiadott munkáját terjesztette elő. Ezen kérdés fölött különösen a jutalék mennyiségét illetőleg a gyülés tagjainak véleménye nagyon kölönböző volt, s a megállapodás csakis abban nyert kifejezést, hogy a jutaléknak a helyi körülményekhez képest olyannak, illetőleg annyinak kell lenni, hogy az által a fogoly a munkára ösztönözve legyen, s kiszabadulása esetén az abból megtakarított összeggel helyzetén lehetőleg segíthessen.
Záradékul L. Beck-Bernard asszony egy rövid, de világos és nagy érdekeltséget tanusitó emlékiratot terjesztett elő a női fogdák hiányai, s azok átalakitása tárgyában.
Ezek után a gyülés által az egyletnek a londoni nagy nemzetközi börtönügyi congressuson leendő képviseltetése iránti véleményadásra kiküldve volt bizottság terjesztette elő; a Dr. Guillaume által szerkesztett jelentését, a mi nyomtatásban is közzé tétetett a következő czim alatt: „Etat actuel des prisons et de la reforme penitentiaire en Suisse”. (Bern 1872) Képviselőkül pedig Dr. Guillaume és Bancher-Cremieux. választattak meg. Ez utóbbi még röviden a következő czimü müvet ismertette: „Systéme praeventif des delits et des crimes Lausanne 1872”. Az egylet részére megküldött irodalmi müvek közül felemlittetett: „Systemi penitenziari in Italia ed in Isvizzera Relazione del direttore del penitenziario ticinese. P.Chichenio al consiglio de stato. Belizona 1872” czimü munka.
Végül az amerikai Dr. Wines és a „rivista di disciplino Carcerarie” szerkesztője a római M. Beltrani Scalia az egylet tiszteletbeli tagjaivá választattak meg.
Hogy az ilyen s ehhez hasonló egylet megalakitása, avagy hason tárgysorozatu börtönügyi congressus megtartása s annak müködése hazánban is még pedig ugy börtönügyi, mint társadalmi szempontból nagyon kivánatos és czélszerü lenne, az kétséges nem lehet; annálfogva felkérjük a szakférfiak és érdeklődők becses figyelmét az az iránti eszme terjesztésére, s minél előbbi megértetésére.
Dr. Székely József,
kir. főügyészi helyettes.”
