A belügyminiszter terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő törvénymódosító csomagjáról, valamint a Miniszterelnökség állami tisztviselők jogállását és illetményrendszerét átalakító indítványáról is tárgyal mai ülésnapján az Országgyűlés.

A munka reggel 9 órakor kezdődik, az első napirendi pontban Pintér Sándor előterjesztése kerül terítékre, amely a terrorfenyegetettség esetére vonatkozó középszintű intézkedéseket foglalja össze, kiegészítve a kormánypártok által kezdeményezett alaptörvény-módosítást, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet.

Általános vitát tartanak még a belügyminiszter két másik javaslatáról is, amelyek az önkormányzati törvényen és a polgári perrendtartás szabályain változtatnának.

Az állami tisztviselőket érintő módosítás vitájára az ülésnap végén kerül sor. Lázár János a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek. A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők ekkor – az ilyenkor szokásos kérdések és azonnali kérdések mellett – az uniós források 2007-2013 közötti felhasználásáról tartanak politikai vitanapot a kormányoldal kezdeményezésére.