Az ügyészség perújítási eljárást kezdeményezett Hunvald György ügyében – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Közleményükben emlékeztettek arra: a Kúria május elején Hunvald György ügyében hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtáblának azt a jogerős ítéletét, amellyel megállapították Hunvald György büntetőjogi felelősségét, illetve vele szemben szabadságvesztést szabtak ki. 
    

A hatályon kívül helyezés oka azonban kizárólag az volt, hogy a Hunvald Györggyel szemben folyamatban volt büntetőeljárásokat egyesíteni kellett volna bírósági szakban, ez azonban elmaradt. 
    

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint erre a Kúria korábban fel is hívta a figyelmet, aminek eredményeként a Fővárosi Törvényszék az előtte folyamatban lévő ügy iratait megküldte a Szegedi Ítélőtáblának. A táblabíróság azonban nem élt az egyesítés lehetőségével. Ez vezetett ahhoz, hogy Hunvald György cselekményeit a bíróságok két külön ítéletben bírálták el, és ezt tartotta a Kúria formai és nem tartalmi szempontból törvénysértőnek – idézték fel a közleményben.
    

Az ügyészség azért, hogy érvényt szerezzen a Hunvald György büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapító és őt szabadságvesztés büntetéssel sújtó ítéletnek, perújítási eljárást kezdeményezett – írták.
    

Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester ellen, aki 2010 előtt szocialista országgyűlési képviselő is volt, több büntetőeljárás indult. 
    

Az egyik ügyben rajta kívül Weinek Leonárdot, a zuglói önkormányzat 2010 előtti szabad demokrata polgármesterét és társaikat vádolták hűtlen kezeléssel a polgármesterek által kötött megbízási szerződések miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség álláspontja szerint túlságosan magas – havi 300-400 ezer forintos – tanácsadói díjak voltak kikötve az egyébként is javarészt szükségtelen szerződésekben, amelyek nyomán tényleges teljesítés alig volt. Ebben az ügyben első- és másodfokon is minden vádlottat bűncselekmény hiányában mentettek fel a vádak alól a bíróságok. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta: ebben az ügyben kezdeményezett perújítást az ügyészség.
    

A másik ügyben önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítése, különféle megbízási szerződések és más kisebb súlyú cselekmények miatt vádolták meg a volt szocialista politikust. Az ingatlanügyekben felmentették, ám a kisebb súlyú cselekmények közül kétrendbeli hivatali visszaélés miatt jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott. Mivel azonban az eljárás során több mint két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, nem kellett börtönbe mennie. 
    

Később azonban a Kúria a két eljárásban hűtlen kezelésnek minősített cselekmények újratárgyalását rendelte el, és ebben az eljárásban a Szegedi Ítélőtábla két év hat hónapot szabott ki jogerősen. Így Hunvald Györgynek összesen három és fél év jogerős, végrehajtható szabadságvesztés büntetése volt, ebből az előzetes letartóztatást és az adható kedvezményeket figyelembe véve is még mintegy 4-5 hónapra be kellett volna vonulnia a börtönbe. 
    

Hunvald György ügyvédje, Sebes Péter a májusi hatályon kívül helyező kúriai döntést követően azt mondta: védence tavasszal már meg is kapta a büntetés-végrehajtástól a behívót, de a legfőbb bírói fórum által megszüntetett eljárás miatt Hunvald Györgynek már nem kell börtönbe vonulnia.