Az alapvető jogok tiszteletben tartására figyelmeztet az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) Bécsben kiadott jelentésében, amellyel egyúttal rávilágít az unió előtt álló jogi kihívásokra.

Az elmúlt év próbára tette az uniós alapjogokat – mondta Michael O’Flaherty az ügynökség igazgatója, utalva ezzel az Európát ért menekültáradatra. Meglátása szerint az uniónak és tagállamainak ki kell állniuk a törvény által garantált jogvédelem mellett, attól függetlenül, hogy valaki generációk óta Európában él, vagy éppen most érkezett a kontinensre.
    

A bécsi központú uniós ügynökség jelentésében olyan javaslatokat mutat be, amellyel az unión belül biztosítani lehetne a menekültek jogait és az egyenlő bánásmódot. A jelentés foglalkozik továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet, az intolerancia témakörével és az adatvédelemmel is. 
    

Megállapítja továbbá, hogy számos uniós tagállamban megnövekedett a rasszizmusból és az idegengyűlöletből táplálkozó esetek száma, a menekültválság és a több terrorista cselekmény okozta félelem miatt pedig csak tovább erősödött. A jelentés szerint a rasszista cselekedetek elsősorban a muszlim és a zsidó közösségeket érintik. A kiadott elemzés megállapítja, hogy az unióban legutóbb történt terrorista-cselekmények arra világítottak rá, hogy mennyire nehéz összehangolni a személyes adatok valamint a magánszféra védelmét, a belső biztonság garantálásával.