Tizenöt év fegyházra ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék F. Rajmundot, aki húsz évvel ezelőtt, alig 18 évesen – szintén most elítélt társa közreműködésével – fejbe lőtt, majd kirabolt egy vele szexuális kapcsolatban álló férfit.

A 38 éves férfit szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt fogták el a rendőrök az 1996-ban Csapiban elkövetett emberölés gyanúsítottjaként. A férfi akkor azt állította, hogy a gyilkosságot egy régi ismerőse követte el, de az emiatt nevével és arcképével nyilvánosan körözött férfiről kiderült, hogy nem volt szerepe az ügyben. A vádlottnak ezért hamis vád büntette miatt is felelnie kellett. 
    

Társát, a 43 éves Cs. Demetert bűnsegédként 13 év fegyházra ítélték.
    

A bíró felidézte, hogy F. Rajmund még középiskolásként, alig 15 évesen ismerkedett meg a halálakor 48 éves, Csapiban lakó B. Istvánnal. A fiúval a vadászként, preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó férfi többször találkozott, homoszexuális viszonyt folytatott vele, gyakran megvendégelte és alkalmanként néhány száz forintot is adott neki.
    

A vádirat szerint a fiatal fiú 1996-ban beszélt barátjának, Cs. Demeternek az egyre kellemetlenebbé váló kapcsolatáról, és beszámolt pártfogója anyagi körülményeiről is. A barát azt javasolta, hogy ölje meg a férfit, az értékeit hozzák el, az eladásukból befolyó összegen pedig osztozzanak meg. A bíróság azonban ezt a motivációt nem tartotta kétséget kizáróan megállapíthatónak, azt viszont bizonyítottnak látta, hogy az anyagi haszonszerzés szándéka vezette a két férfit.
    

Az is megállapítható volt, hogy Cs. Demeter egy légfegyverből átalakított, nyilvántartásokban nem szereplő fegyvert és két lőszert adott fiatalabb barátjának, aki ezt későbbi áldozatának házába vitte magával. Megvárta, míg a férfi a vacsora és a szexuális együttlét után elaludt, ekkor elővette a fegyvert, amellyel egyetlen halálos lövést adott le a fejére.
    

A 18. évét éppen csak betöltő fiú kivette a fegyverszekrényből az áldozat sörétes és golyós fegyverét, majd egy színes tévével, egy videomagnóval, két gumiabronccsal és egy fényképezőgéppel együtt berakta ezeket a férfi autójába, amivel Berzencére hajtott. Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig Vízvárra vitték, ott elrejtették, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket, valamint az ellopott vagyontárgyakat értékesítették.
    

A mostani előzetes letartóztatása alatt az egyik tanúval házasságot kötő, korábbi kapcsolatából származó kiskorú gyermeke után pedig tartásdíjat fizető F. Rajmund 1998-ban már állt bíróság előtt. Akkor másodrendű vádlottként öt és fél év szabadságvesztést kapott fegyvercsempészet és más bűncselekmények miatt, Cs. Demetert pedig elsőrendű vádlottként nyolc év szabadságvesztésre ítélték.
    

F. Rajmundot abban az időben tanúként már kihallgatták az emberöléssel összefüggésben, de ennek nyomozását csak akkor sikerült újrakezdeni, amikor 2012-ben, Somogyudvarhely közelében véletlenül előkerült az áldozat egyik elásott fegyvere. Tavalyi elfogása után F. Rajmund beismerő vallomást tett, de ezt a januárban indult tárgyalássorozaton visszavonta, az utolsó szó jogán pedig mindkét vádlott felmentését is kérte azzal, hogy egyikük sem követte el a bűncselekményt.
    

F. Rajmund az előre kitervelten, nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházbüntetést kapott, társát ugyanezen bűncselekményben bűnsegédként való részvétele miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték. A döntést az ügyész tudomásul vette, a két vádlott azonban felmentésért kíván fellebbezni megalapozatlanságra hivatkozva.