Nem volt jogsértő a pesterzsébeti alpolgármester levele, mert az önkormányzatok részt vehetnek a népszavazási kampányban – állapította meg szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-hez négyen is kifogást nyújtottak be Juhász Lajosné (Fidesz-KDNP), Pesterzsébet alpolgármesterének kampánytevékenysége miatt. Arra hivatkoztak, hogy az alpolgármester az önkormányzat címerét felhasználva küldött a választópolgároknak “választási értesítőt”, ezt pedig nem tehette volna meg, mert a levél így hivatalosnak tűnik, miközben nem az önkormányzat álláspontját jeleníti meg. 
    

A vitában Patyi András, az NVB elnöke azzal érvelt a kifogás elutasítása mellett, hogy a Kúria egy más ügyben kifejtett álláspontja alapján az alpolgármester részvétele a kampányban nem ütközik jogszabályi tilalomba. Arra is hivatkozott, az alpolgármester nem hallgatja el a levélben, hogy véleménye eltér a képviselő-testületétől, így nem téveszti meg a választópolgárokat. 
    

Litresits András, az MSZP delegáltja szerint viszont megtévesztő, hogy a levélen az van feltüntetve: “választási értesítő”. Egyetértett ezzel Fábián Adrián választott tag is, aki szerint a kampánylevelet választási értesítőnek nevezni megsérti a választás alapelvét. 
    

Lovas András, a KDNP delegáltja szerint a bizottság vizsgálhatta volna a címerhasználat jogosságát, Tóta Áronné választott tag szerint viszont a címerhasználat kérdésében egyedül a kormányhivatal dönthet. 
    

A bizottság 8 igen szavazattal, Fábián Adrián, Litresits András és Bodolai László LMP-delegált ellenszavazatával azt állapította meg, az alpolgármester levele nem volt jogsértő. 
    

Az NVB elutasította azt a kifogást is, amelyet Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester szavazásra buzdító levele miatt nyújtottak be. Az NVB 9:2 arányban hozott határozatában arra hivatkozva utasította el a kifogást, hogy a Kúria szerint nincs olyan jogszabály, amely alapján a helyi önkormányzatok nem vehetnek részt a népszavazási kampányban, a polgármester levele pedig belefér a kampányba. 
    

Az NVB 8:3 arányban, Litresits András, Bodolai László és Fábián Adrián választott tag ellenszavazatával elutasította Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) soproni polgármester állítólagos kampányolása miatt benyújtott kifogást is. A kifogástevő arra hivatkozott, a polgármester a titkosított telefonszámán hívta fel és kampányolt, holott ő nem járult hozzá ahhoz, hogy a kampányban telefonon megkeressék. 
    

Az NVB többsége szerint a kifogástevő nem bizonyította a telefonhívás tényét, és azt sem, hogy a mobilszolgáltatóval kötött előfizetői szerződésében titkosította volna telefonszámát. Litresits András és Bodolai László a vitában azzal érvelt, nem várható el az állampolgártól, hogy minden telefonhívását rögzítse, valamint, hogy a jogszabály alapján a választópolgárnak kifejezetten hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a kampányban mobiltelefonon megkeressék. 
    

Az NVB elutasította azt a kifogást is, amelyet a minisztériumi köztisztviselők kampánytevékenységével kapcsolatban nyújtottak be. Itt a kifogástevő Kocsis Máténak az ATV-ben a köztisztviselők kampánytevékenységéről mondott kijelentései miatt fordult a bizottsághoz. Az NVB többsége 10:1 arányban elutasította a kifogást, mert a kifogástevő nem csatolt bizonyítékot arról, hogy valóban megtörténtek a kifogásolt telefonhívások. Litresits András a vitában azzal érvelt, ha Kocsis Máté nyilvános televíziós műsorban elismeri a telefonhívások tényét és úgy minősíti, hogy azokat “nem tartom olyan durva dolognak”, akkor nem tudja elképzelni, milyen bizonyítékot szeretne még az NVB, hogy valóban megtörténtek a telefonhívások. 
    

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük öt napon belül lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál.