Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) néven igazságügyi szakértői intézményt alapít a kormány. Az NSZKK az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet összeolvadásával jön létre – az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Az NSZKK új költségvetési szerv, amelyet a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter irányít. A szervezet jövő év január 1-jével alakul meg.
    

Közölték: az NSZKK alaptevékenységeként ellátja az igazságügyi szakértőkről szóló törvény vonatkozó bekezdése szerinti igazságügyi szakértői tevékenységet, valamint az ahhoz kapcsolódó igazgatási, gazdálkodási, munkaügyi és nyilvántartási feladatokat.
    

A kormány szakértői nyilvántartó szervként, a büntetőeljárás alá vont és az elítélt emberek DNS-profiljának meghatározásában közreműködő szervként, valamint arcképelemző tevékenységet végző szervként az NSZKK-t jelöli ki.
    

A Magyar Közlönyben csütörtökön az jelent meg, hogy a kormány három év alatt százmillió forinttal támogatja az említett szakértői szervezetek összeolvadását.