Példátlan politikai támadásnak nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal kapcsolatos határozatát az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Kovács István úgy fogalmazott, ezt nem lehet szó nélkül hagyni, de nem csak a magyar kormánynak: több tagállam is vitatni fogja ezt a lépést.
    

A szakértő szerint a többi tagállam sem szeretné, hogy “kiengedjük a szellemet a palackból”, s “ködös, jogilag megalapozatlan vádak” alapján lehessen politikai eljárást indítani egy tagállammal szemben. Most Magyarország “van szégyenpadon”, de ha Európában változik a politikai többség, más tagállamok is “könnyen ezen a padon találhatják magukat” – jegyezte meg Kovács István.
    

A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el az EP plenáris ülése, aminek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben. Az áprilisi plenáris vita nyomán készült előterjesztést a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport együtt nyújtotta be.