Az Állami Számvevőszék elvégezte a Magyar Államkincstár működése és gazdálkodása utóellenőrzését a 2014. június 10. – 2017. február 10. közötti időszakra vonatkozóan. Az ÁSZ megállapította, hogy az intézkedési tervben meghatározott 30 feladatból a Magyar Államkincstár tizennyolcat határidőben, négyet határidőn túl hajtott végre. A végrehajtott feladatokkal lépéseket tett a szabályszerű működése és gazdálkodása érdekében. A kettő részben végrehajtott, illetve az öt végre nem hajtott intézkedés miatt azonban, az ÁSZ által korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll. A Nemzetgazdasági Minisztérium az intézkedési tervében foglalt feladatot végrehajtotta.

Az ÁSZ kiemelt figyelmet fordít ellenőrzési megállapításai fokozottabb hasznosulására. A rendszeres utóellenőrzések visszacsatolást adnak mind a döntéshozók, mind az ellenőrzött szervezetek számára, ezáltal hozzájárulnak a szükséges intézkedések tényleges végrehajtásához és a közpénzügyek rendezettségének javulásához.

Az utóellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a Magyar Államkincstár és a Nemzetgazdasági Minisztérium végrehajtották-e a Magyar Államkincstár működésének és gazdálkodásának ellenőrzéséről készült, 2014-ben nyilvánosságra hozott jelentés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervekben vállalt feladataikat.

Az utóellenőrzés megállapította, hogy a Kincstár az intézkedési tervében meghatározott harminc feladatból tizennyolcat határidőben végrehajtott, négyet határidőn túl, kettőt részben hajtott végre, öt feladatot nem hajtott végre, egy feladat pedig okafogyottá vált. Az intézkedési tervében rögzített feladatok végrehajtásáról a Kincstár a jogszabály által előírt nyilvántartást vezette.

A Kincstár az intézkedési terv alapján végrehajtott feladatokkal gondoskodott a hiányzó, vagy nem megfelelő belső szabályzatok elkészítéséről, illetve aktualizálásáról, amellyel hozzájárult a belső kontrollrendszer hatályos jogszabályoknak és intézményi sajátosságoknak megfelelő kialakításához és működtetéséhez.

Az utóellenőrzés feltárta ugyanakkor, hogy az informatikai feladatellátással és az elektronikus szolgáltatásokkal összefüggő intézkedések többségében nem valósultak meg, így ezen a területen a szabályszerű és megfelelő működés érdekében a Kincstárnak további lépéseket kell tennie.

Az irányító szervi feladatokat ellátó Nemzetgazdasági Minisztérium az intézkedési tervében meghatározott, a Kincstár megfelelő alapító okiratának kiadásával összefüggő feladatát végrehajtotta.