Tanulmányozni fogja az Európai Unió a lengyel államfő által korábban megvétózott bírósági törvények új tervezeteit, amelyeket Andrzej Duda ismertetett – tudatta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

Timmermans erről az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács ülése után beszélt, amelynek résztvevői a bizottság kezdeményezésére Lengyelország ügyét is megvitatták.
    

Elmondta, a találkozón “széles körű” egyetértés volt a lengyel helyzettel kapcsolatos aggályokat illetően. “Mindenki azon a véleményen volt, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása nem lehetőség, hanem kötelezettség” – fogalmazott a holland politikus, üdvözölve, hogy Varsó párbeszédet akar folytatni a bizottsággal.
    

“Sok még a tennivaló ahhoz, hogy a problémát megoldottnak tekinthessük” – mondta Timmermans, hozzátéve, hogy az ülés célja a miniszterek tájékoztatása volt, nem az, hogy döntéseket hozzanak, de még idén eljöhet a pillanat, amikor az uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezetnek “eleget kell tennie a kötelezettségeinek”.
    

Egy névtelenséget kérő tisztségviselő szerint a bizottságnak nem sok lehetősége maradt az uniós alapszerződés szerinti hetes cikk megindításán kívül, még úgy is, hogy a szankciók elfogadása valószínűleg végül elbukik majd bizonyos tagállamok ellenállásán.
    

Brüsszel a nyomást kívánta fokozni azzal, hogy hétfőn kikérte a tagállamok véleményét, szerintük a továbbiakban miként kellene eljárni a jogállamiság alapelveit sokak szerint semmibe vevő Varsóval szemben – mondták szakértők.
    

Az Európai Bizottság már többször kilátásba helyezte Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. 
    

Az említett cikk olyan eljárást tesz lehetővé, amely – az európai alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat. Ehhez azonban a többi tagország egyhangú támogatására van szükség, ami erősen kétséges.
    

Az utóbbi időben sok bírálat érte a varsói kormányt, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonták a közmédiát és korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét. A lengyel vezetés szerint a vonatkozó törvénymódosítások ugyanakkor tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.