A spanyol alkotmány reformjának tanulmányozásáról állapodott meg Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és Pedro Sánchez, az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára.

 “Az alkotmány védelmének legjobb módja, annak megreformálása” – fogalmazott az ellenzéki vezető szerdai sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a spanyol kormányfővel már régóta beszélnek erről, és most mindketten elérkezettnek látják az időt, hogy nekikezdjenek az alkotmány modernizálásának.

Első lépésként elkezdi a munkáját egy eseti bizottság Spanyolország területi modelljének felülvizsgálatáról, amely hat hónapig működik majd, megállapításai alapján pedig a parlament alkotmányügyi bizottságában megkezdődik a reformról szóló vita – részletezte a megállapodást.

Pedro Sánchez szerint az 1978-as Spanyolország nem ugyanaz mint a 2017-es, vannak a területi együttélésnek olyan elemei, amelyeket aktualizálni kell.

A szocialista párt korábban már többször elmondta, hogy elképzelései szerint Spanyolországnak föderációs államként kellene működnie.

Pedro Sánchez emellett kijelentette: támogatják a spanyol kormány kezdeményezését, hogy Carles Puigdemont katalán elnök tisztázza, mit mondott pontosan keddi parlamenti beszédében, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét vagy sem.

“Kérjük a katalán kormányt tisztázza feketén-fehéren, mi az ami tegnap történt katalán parlamentben” – fogalmazott, és hangsúlyozta: támogatni fogják a spanyol kormány által elindított alkotmányos intézkedéseket, amennyiben az elnök nem tisztázza mi történt, vagy az derül ki, hogy a keddi nyilatkozat a függetlenség kinyilvánításának tekinthető.

Megjegyezte: ha a katalán elnök kész a párbeszédre, akkor “jöjjön” a spanyol parlamentbe, amely a legjobb mediátor ilyen esetben.