A szülőnek joga van jelen lenni a kiskorú tanú kihallgatásán – hívja fel a figyelmet az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint súlyos visszásságot okozott a rendőrség, amikor megfelelő jogalap nélkül állítottak elő és hallgattak ki tanúként egy 14 éves, enyhe értelmi fogyatékos gyermeket.

Az ombudsman hivatala keddi közleményben azt írta: egy 14 éves fiú édesanyja fordult az alapjogi biztoshoz, beadványában azt kifogásolta, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság rendőrei a fiát az ő tudta és értesítése nélkül állították elő, első kihallgatásán sem védő, sem ő nem lehetett jelen. A nő azt állította, hogy fiát a rendőrök megverték és ezzel arra kényszerítették, hogy ismerjen be egy bűncselekményt. 

Az ombudsman vizsgálatot indított, emellett a beadvány bántalmazásra vonatkozó részét megküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

A rendőrség szerint a gyermeket szóban idézték be, majd bekísérték a rendőrségre. A büntetőeljárási törvény azonban kimondja, hogy a 14 évnél idősebb kiskorút közvetlenül kell beidézni, az idézésről pedig a szülőt tájékoztatni kell. Az anya nem tudott az idézésről, ezt cáfoló dokumentumot a rendőrség sem mutatott be. 

Az ombudsman megállapította, hogy a szülő értesítésének elmulasztásával végrehajtott idézés nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvével, valamint sérti az érintett gyermek tisztességes eljáráshoz való jogát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy gyermek kihallgatásakor a szülő értesítését és jelenlétének biztosítását még az eljárás halaszthatatlansága miatt sem lehet mellőzni. 

Székely László szerint nem zárható ki, hogy a rendőrség az eredményesebb információszerzés céljából tanúkihallgatás formájában valójában gyanúsítotti kihallgatást végzett. 

Az alapvető jogok biztosa az illetékes rendőrségi és ügyészségi vezetők intézkedését kérte ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek meg hasonló esetek.