Az Európai Unió vezetői pénteken a tisztességes munkafeltételekről és a növekedésről szóló göteborgi szociális csúcstalálkozón ünnepélyesen kihirdették a szociális jogok európai pillérét. A pillér létrehozását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnök első ízben az Unió helyzetét értékelő 2015. évi beszédében jelentette be, majd a Bizottság 2017 áprilisában előterjesztette a vonatkozó javaslatot.

A dokumentumot az Európai Bizottság nevében Jean-Claude Juncker elnök, az Európai Parlament nevében Antonio Tajani elnök és az Európai Unió Tanácsa nevében Jüri Ratas észt miniszterelnök írta alá.

Ennek alkalmából Jean-Claude Juncker a következőket nyilatkozta:

„Fordulóponthoz érkeztünk Európa történetében. Uniónk alapjában véve mindig is szociális projekt volt. Több, mint az egységes piac, több mint a pénz, több, mint az euró. Az EU az értékeinkről szól, és arról, hogyan akarunk élni.

Az európai szociális modell olyan sikertörténet, amelynek köszönhetően Európa azon helyek közé tartozik a világon, ahol jó élni és dolgozni. A mai napon nyilvánosan keretbe foglaljuk közös értékeinket, és elkötelezzük magunkat húsz elv és jog mellett. A tisztességes bérekhez való jogtól az egészségügyi ellátáshoz való jogig, az egész életen át tartó tanulástól a munka és a magánélet közötti jobb egyensúlyon át a minimumjövedelemig: a szociális jogok európai pillérével az EU kiáll polgárai jogaiért gyorsan változó világunkban.

A pillér kihirdetésére a göteborgi szociális csúcstalálkozón, kulcsfontosságú pillanatban került sor ahhoz, hogy szilárd alapokra helyezzük az Európai Unió jövőjének erős szociális dimenzióját. Az időzítést szándékosan választottuk úgy, hogy Európa szociális dimenziója legyen az első mérföldkő a nagyszebeni találkozó felé vezető úton.

Mélyreható – akár magánéleti , akár politikai – változások idején természetes, hogy visszatérünk ahhoz, ami meghatároz és ami összetart bennünket. Ezért örömmel tölt el, hogy az Európai Bizottság által kidolgozott javaslat előterjesztését követően kevesebb mint fél év alatt sikerült megegyezésre jutnunk a szociális jogok európai pilléréről. Ez a közös kötelezettségvállalás az európai egység egyértelmű megnyilvánulása.

A pillér – és vele együtt Európa szociális dimenziójának egésze – pontosan annyira lesz erős, amennyire mi ezt lehetővé tesszük. Közös felelősség ez, amely nemzeti, regionális és helyi szintről indul ki, és amelyben kulcsszerepet játszanak a szociális partnerek és a civil társadalom. Ezért ezen kötelezettségvállalások szellemében – az Európában fennálló különböző szemléletmódok maradéktalan tiszteletben tartása és felvállalása mellett – most a tettek mezejére kell lépnünk. Ez a legkevesebb, amit az európaiak megérdemelnek.”

A szociális jogok európai pillérének weboldala ITT található.

A szociális jogok európai pillérének hivatalos szövege ITT elolvasható.

A MASZSZ üdvözli a szociális jogok európai pillérének kihirdetését 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) üdvözli a szociális jogok európai pillérének pénteki kihirdetését a göteborgi szociális csúcstalálkozón; a lépéssel megerősítést nyert az unióban dolgozó emberek, állampolgárok életminőségét, munkakörülményeinek javítását célzó törekvés – közölte a MASZSZ. 

A szakszervezeti szövetség közleményében hangsúlyozza, hogy a szociális alapjogok deklarálásán túl érdemi intézkedésekre van szükség a politikai döntéshozók és a jogalkalmazók részéről is ahhoz, hogy a munkavállalók és családjaik a mindennapok során érezzék az élet- és munkakörülményeik javulását.

Mind uniós, mind nemzeti szinten világos és a szociális partnerekkel együttműködésben kidolgozott akciótervekre van szükség a szociális pillérben megfogalmazott alapelvnek és jogoknak a gyakorlati érvényesítéséhez. Csak így lehet valódi előrelépést elérni a munka és a magánélet közötti egyensúly megvalósítása, a méltányos munkafeltételek megteremtése, a munkavállalói és a kollektív érdekképviseleti jogok érvényesítése, a munkahelyi egészség, biztonság, valamint az egyenlő bánásmód terén – szögezték le.

Hozzátették: a generációk jövőbeli esélyeit javíthatja, ha megvalósulnak a szociális pillérben megfogalmazott gondolatok, például: a foglalkoztatás elősegítése, a tisztességes és méltányos bérezés, az egyenlő esélyeket teremtő oktatás, azaz a szociális partnerség, az érdemi szociális párbeszéd. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elvárja, hogy a szociális pillér elfogadását követően a magyar kormány kezdeményezzen valódi párbeszédet a szociális partnerekkel a tagjaik életét befolyásoló húsz alapjog érvényesítéséhez szükséges lépésekről, intézkedésekről – tartalmazza a közlemény.

Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői pénteki göteborgi találkozójukon írták alá a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. A dokumentumban 20 kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására.