Áder János köztársasági elnök kitűzte az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választásának időpontját. Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

“1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek.

Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését.

1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Az NVI felkészült a parlamenti választások lebonyolítására

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) felkészült az április 8-ai országgyűlési választások lebonyolítására – közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pálffy Ilona elmondta, az NVI felkészülten várja a választásokat, már többször tartottak informatikai próbát és fokozzák a biztonsági intézkedéseket, például csak e-személyi igazolvánnyal férhetnek hozzá a választási irodák munkatársai a választási rendszerhez.

Hangsúlyozta: az informatikai rendszer mindössze támogatja a választás eredményének megállapítását, azt továbbra is papíralapon állapítják meg a választási bizottságok.

A választás menetrendjéről elmondta: február 9-én kezdik a választásról szóló értesítők kiküldését, amelyet valamennyi magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megkap, jelenlegi állás szerint 7 946 127 ember. A határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok száma 319 152. Jelenleg az összes választásra jogosult választópolgár száma 8 265 279. 

A választási kampány február 17-én kezdődik. A jelöltajánlás kezdete február 19-e, egyéni jelöltek március 5-ig gyűjthetik az aláírásokat, az országos és nemzetiségi listák bejelentésének határideje március 6-a. 

A nemzetiségi választópolgárok március 23-ig regisztrálhatnak, ha nemzetiségük listájára szeretnének szavazni az országos pártlista helyett. A nemzetiségek – amennyiben elérik a szükséges szavazatszámot – kedvezményesen küldhetnek képviselőt az Országgyűlésbe.

A külképviseleti szavazásra a jelentkezési határidő március 31-e, nagyszombat. Pálffy Ilona elmondta: megnőtt a külképviseletek száma, ahol a választópolgárok leadhatják szavazataikat, amíg 2014-ben 97 külképviseleten lehetett szavazni, most 115 helyszínen lesz erre lehetőség. Új helyszín többek között Stuttgart, Düsseldorf, Manchester, San Francisco és Valletta (Málta). Várhatóan a voksolás előtt megnyílik az edinburghi külképviselet is. 

A Magyarországon, de lakhelyüktől eltérő településen szavazók átjelentkezésének határideje április 6-a, 16 óra. Pálffy Ilona felidézte, szerettek volna ezen az időponton változtatni, mivel nagyon sokan az utolsó napra hagyják az átjelentkezést, de nem volt mód a kétharmados választási eljárási törvény módosítására. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt héten megjelent az az igazságügyi miniszteri rendelet, amely átlagosan 70 százalékos tiszteletdíj-emelést biztosít a választásban résztvevő köztisztviselőknek.