Európai utazásokhoz remek alkalmat szolgáltatnak az itthoni munkaszüneti napok, hogy spóroljunk a szabadságunkkal – ugyanakkor kiruccanásaink előtt érdemes annak is utánanézni, hogy a célországban nincs-e épp szünnap. A munkaszüneti napokon az üzletek és a hivatalok zárva tarthatnak – ha utazásunkat bevásárlókörúttal kötjük össze, érdemes ezeket a napokat kerülni. Számos nemzeti ünnep a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel ugyanakkor pont egy-egy utazás célja is lehet.

Idén 2017-tel ellentétben nagyon sok hosszú hétvégének örülhetünk Magyarországon, érdemes átböngészni, ezekre a napokra tervezve mi vár ránk a többi tagállamban.

Hol sok, hol kevés az ünnepnap

A szünnapok száma sokszor az adott ország vallási, történelmi és kulturális gyökereitől függ. Európa legtöbb országában tartják a kereszténységhez kötődő ünnepnapokat, de ezek nem feltétlenül munkaszüneti napok. Magyarországon például december 24. alapvetően nem szünnap, a pünkösd és mindenszentek napja viszont munkaszünet, és tavaly óta nagypéntek is. Nincs azonban munkaszünet vízkeresztkor, illetve a keresztény ünnepek közül Jézus mennybemenetelének (május 25.), Mária szeplőtelen fogantatásának (december 8.) vagy Mária mennybevételének napján (augusztus 15.) sem, holott ezek az ünnepnapok sok európai országban szünnapnak számítanak. 

Hosszú hétvégék Magyarországon 2018-ban

Ha a munkaszüneti nap közel van a hétvégéhez, akkor gyakran örülhetünk hosszabb, három- vagy akár négynapos hétvégének. Idén sok hosszú hétvégénk lesz (szinte minden ünnepünk a hétvégével összeköthető napra esik, és a munkanapok áthelyezésével több négynapos hétvége is lesz), ezekkel mindenképpen érdemes kalkulálni külföldi útjainknál:

Március 15-18. (nemzeti ünnep; csütörtök – vasárnap, a március 16-i napot március 10-én kell ledolgozni.)

Március 30. – április 2. (nagypéntek, húsvét; péntek – hétfő)

Április 28. – május 1. (a munka ünnepe; szombat – kedd, április 30-át 21-én kell ledolgozni)

Május 19-21. (pünkösd; szombat – hétfő)

Augusztus 18-20. (nemzeti ünnep; szombat – hétfő)

Október 20-23. (nemzeti ünnep; szombat – kedd, október 22-ét 13-án kell ledolgozni)

November 1-4. (mindenszentek; csütörtök – vasárnap, november 2-át 10-én kell ledolgozni)

December 22-26. (karácsony; szombat-szerda)

Az alábbi táblázatban áttekinthető formában megtekinthető (nagy méretben itt), mely országokban mely napok számítanak munkaszüneti napnak 2018-ban – európai kiruccanásokhoz kötelező!