A megalapozott gyanú szerint a bűncselekményekkel gyanúsított közjegyző a vele szemben korábban elrendelt házi őrizet hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el, ezért őt a nyomozó ügyészek ismét őrizetbe vették, és ismételten indítványozzák az előzetes letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint az ügyben érintett, fő tevékenységet illetően villamos energia termeléssel foglalkozó gazdasági társaság tényleges tulajdonosa és vezetője 2015. év elejétől a közjegyzői hivatású gyanúsított volt. A Zrt. ügyvezetője kizárólag a közjegyző, valamint annak testvére utasításai alapján járt el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a közjegyző 2015 márciusa és májusa között a bűntársaival egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozva kiállított váltó mögött nem volt valós üzleti kapcsolat, és azzal a Zrt. feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre. A váltó kiállításával, majd annak másra – szintén egy az érdekkörükbe tartozó személyre – forgatmányozásával a gyanúsítottak célja a jogtalan haszonszerzés volt, valamint az, hogy a Zrt. új tulajdonosi körének kárt okozzanak.

A Zrt. vezérigazgatója továbbá – úgyszintén a közjegyző, és annak testvére utasítására – 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy Kft.-nek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt; céljuk a Zrt. vagyonának a kijátszása volt. Ezeket a szerződéseket maga a gyanúsított közjegyző készítette el.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival együttműködve január 24-dikén összehangolt akciót hajtottak végre, amelynek keretében több helyszínen is házkutatást tartottak, és a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt a fenti bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 2018. január 24-én gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és az előzetes letartóztatását indítványozta, a bíróság azonban vele szemben enyhébb kényszerintézkedést, házi őrizetet rendelt el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi ezt követően, a folyamatban lévő büntetőeljárás, illetve házi őrizet hatálya alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, amely miatt ellene a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőeljárás.

Megalapozottan feltehető továbbá az is, hogy a gyanúsított a házi őrizet hatálya alatt tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok elrejtésével, nem kizárhatóan megsemmisítésével meghiúsítani, illetve megnehezíteni igyekszik az ellene folyó büntetőeljárásban a bizonyítást.

Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt ismét bűnügyi őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását, amelynek elrendelése kérdésében a mai napon dönt a bíróság.