A digitalizáltság, mint napjainkban a versenyképességet egyik leginkább befolyásoló tényező a munka világát is alapvetően átrendezte. A „gig economy”, avagy „hakni gazdaság”, a munkaerőpiac egyik új jelensége, aminek lényege, hogy egy online platformon vagy applikáción keresztül rövid távú, alkalmi munkákra jelentkezhetnek magánszemélyek. A „gig economy” kulcsszereplői az olyan cégek, mint a Magyarországon is ismert Uber és Airbnb, vagy a külföldön népszerű Deliveroo és TaskRabbit.

A XXI. században a munkaerőpiac eddig nem tapasztalt mértékben vált mobilissá, amihez az online a „hakni gazdaság” is jelentősen hozzájárult (avagy éppen fordítva, éppen az online gazdaság növekedésével válhatott mobilisabbá a munkaerőpiac). A magánszemélyek számára több szempontból is vonzó lehet a „gig economy” modelljére épülő munkavállalás, amely egy sokkal rugalmasabb, egyénre szabottabb munkavégzést tesz lehetővé; ezáltal segítve a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálását. Ugyanakkor nyilvánvaló hátránya, hogy nem biztosítja a munkaviszonyhoz kapcsolódó stabilitást, kiszámíthatóságot, hanem sokkal inkább egy vállalkozói szemléletet igényel (ahol a kockázat a munkát végző fél oldalán van, aki mindössze igénybe veszi az online platformot az ügyfelei megtalálásához, de a munkát a saját eszközeivel, saját felelősségére végzi). A másik fél számára az üzleti modell nagy előnye, hogy nem kell költséges munkaszervezetet fenntartania.

A magánszemélyek számára a rövidtávú, alkalmi munkák akár főállású munkaviszony mellett, kiegészítő kereseti lehetőséget is biztosíthatnak. Azonban az elmúlt években tapasztalt óriási növekedés a „gig economy” területén maga után vonta, hogy sokaknak a fő bevételi forrásává vált az online felületeken keresztül történő munkavégzés. „Az ilyen típusú munkavégzés elterjedésével egyidejűleg több Európai Uniós tagországban – így például az Egyesült Királyságban és Franciaországban – merült fel a kérdés a „gig economy” által foglalkoztatott magánszemélyek munkajogi státuszát illetően. Nevezetesen, hogy például az Ubernél sofőrként tevékenykedő magánszemélyek a cégek munkavállalóinak avagy a platformot használó ügyfeleinek minősülnek-e?” – magyarázza Párkányi Rita, a KCG Partners Ügyvédi Társulás partner ügyvédje.

Az Egyesült Királyságban 2017 novemberében James Farrar és Yessen Aslam, akik az Uber sofőrei voltak, pert indítottak annak megállapítására, hogy munkaviszonyban állnak az Uber-rel. Az eljárásban megállapításra került, hogy a sofőrök az Uber munkavállalóinak minősülnek (ún. „worker” státuszban), melynek következtében bizonyos munkajogi tárgyú jogszabályok rájuk is kiterjednek. Így például jogosultak minimálbérre, fizetett szabadságra és pihenőidőre. A Munkajogi Fellebbviteli Bíróság ezzel a döntésével elutasította az Uber azon érvelését miszerint a londoni cég mintegy 30.000 sofőrje egymástól független, egyéni vállalkozóként tevékenykedik. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az Uber és a sofőrök között tehát nem vállalkozási jogviszony jött létre, tekintettel arra, hogy a sofőrök nem tudtak saját klientúrát kialakítani, ugyanis nem szerezhették meg az utasok személyes adatait, így nem tudtak velük személyes kapcsolatot kialakítani.

Franciaországban a Párizsi Fellebbviteli Bíróság 2017 decemberében a LeCab nevű cég egy volt alkalmazottjának szerződését minősítette át munkaszerződéssé. A leCab az Uber céghez hasonló üzleti modellre építve nyújt közlekedési szolgáltatást Párizsban, aminek szolgáltatásait szintén egy applikáción vagy online felületen keresztül lehet igénybe venni. A perbeli ügyben a sofőrnek a LeCab-bel fennálló szerződéses viszonya azért került megszüntetésre, mert a cég állítása szerint a sofőr megtagadta a cég online felületéhez való csatlakozást bizonyos időpontokban. A Fellebbviteli Bíróság a társaságot kártérítés (munkaviszony jogellen megszüntetése és a leplezett szerződés okán), valamint a sofőr túlóráinak és a munkavégzése költségeinek (benzin költség) a megfizetésére kötelezte.

„Azon túl, hogy a fenti ügyek precedens értékűek lehetnek, további munkaügyi pereket indukálva, e döntések túl mutatnak a közlekedési ágazatban tevékenykedő társaságoknál (Uber, leCab, Taxify, Lyft). A „gig economy” ugyanis a gazdaság egyre több szektorára terjed ki. Elég csak az Airbnb-re gondolni az ingatlanpiaci szektorban, vagy a Deliveroo-ra a futárszolgálat területén, de a közeljövőben várható a hasonló cégek térhódítása a bankszektorban is a PSD2 hatályba lépéséve.” – emeli ki Párkányi Rita.

A „gig economy” területén működő cégek nehezen skatulyázhatók be egy-egy tradicionális jogi kategóriába, ezért sok jogi kérdést vetnek fel (számos területen, nem csak a munkajog területén). Kérdés azonban, hogy ezen innovatív, a klasszikus jogi kereteket áttörő gazdasági modell szerint működő cégek által felvetett kérdésekre tud-e a jog előremutató megoldásokkal szolgálni elősegítve a „gig economy”-ban rejlő növekedési potenciál kiaknázását.