A tanulmány körbejárja a polgári jogi mediáció általános kérdéseinek, valamint ebből kiemelve a családjogi mediáció és a gyermek érintettségének kérdéskörét. A dolgozat első része tisztázza a mediáció fogalmát, majd bemutatja a közvetítői eljárás egyes fajtáit, típusait és – egy rövid történeti kitekintést követően – az Európai Unió ezirányú legfontosabb törekvéseit, majd az újkori mediáció Magyarországi fejlődését.

Az írás következő része ismerteti a közvetítői eljárás menetét, a mediátor megkeresésétől az eljárás befejezéséig, majd a kézzel fogható és látens előnyeit. A családi mediáción belül megkülönböztethető ügytípusok közül azokkal foglalkozik részletesebben, melyekben kiemelt szerepe van a gyermek érdekének, így a házasság felbontásával és annak járulékos kérdései közül a szülői felügyelet gyakorlásával, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartással és a gyermektartással. Végül a gyermekeket megillető jogokat mutatja be a dolgozat, és a gyermek részvételét a mediációs eljárásban.

A Szerző bírósági titkár.