A Magyar Helsinki Bizottság 2018. május 3-án és május 8-án két egynapos (9-17 óra közötti azonos programú) ingyenes (utazási és szállásköltség is biztosított) gyakorlatorientált képzést szervez a Budapesti Ifjúsági Központban.

A tapasztalt védők, pszichológus rövid előadásai mellett, színészek közreműködésével szervezett szerepjátékok adnak gyakorlati eszközöket az ügyvédek kezébe, annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék – elsősorban – fiatalkorú védenceikkel való együttműködésüket, kommunikációjukat.  
 
A képzés az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló 2016/800 irányelvhez kapcsolódik. A képzés anyaga ugyanakkor hasznosítható a felnőtt terheltekkel kapcsolatos munkában is.
 
A képzést tartják:

Dr . Malét-Szabó Erik a PhD, pszichológus, a Belügyminisztérium főtanácsadója, korábban a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság fiatalkorúak kihallgatását segítő pszichológusa, a Nemzeti Közszolgálati és a Debreceni Egyetem doktori iskolájának témavezetője

Dr. Békés Ádám PhD ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédakadémiájának és ügyvédiskolájának csoportvezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék docense

dr. Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, büntető igazságszolgáltatási programjának tagja, 2012 pro bono ügyvédje

dr. Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, büntető igazságszolgáltatási programjának tagja

A szerepjátékokban Sipos Veronika színművész, Koller Krisztián és Kurely László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vesznek részt. A védői munkával kapcsolatos saját tapasztalatait egy volt fogvatartott osztja meg a résztvevőkkel.
 
A képzés a trénerek, színeszek és tapasztalati szakértő segítségével például olyan kérdésekre ad választ, hogy:

  • Hogy használjuk fel a rendőrségen az új Be. biztosította egy órás időtartamot, ha kirendelnek a fiatalkorú védőjének?
  • Hogy kezeljük a büntetőeljárás okozta stresszt a fiatalkorú ügyfél esetében?
  • Mit tegyünk, ha védencünk nem hajlandó semmit mondani nekünk?
  • Milyen többletjogokat biztosít az új EU-s irányelv a fiatalkorú terheltek számára?
  • Kitől kérjünk információt a fiatalkorú szociális, pszichés helyzetével kapcsolatban?

A képzés tananyagát a résztvevők rendelkezésére bocsátják elektronikus formában.  
 
A képzésen résztvevők utazási és szállásköltségét (Budapesten kívülről érkező résztvevők számára), valamint ebédjét  a szervezők ingyenesen biztosítják
 
Túljelentkezés esetén előnyben részesítjük azokat a jelentkezőket, akiknek van tapasztalatuk fiatalkorúak védőjeként. A résztvevőknek pontos programot küldünk.  
 
2018. április 26-ig lehet jelentkezni ITT.
 
Kérdése estén az anna.tuske@helsinki.hu e-mail címen fordulhatnak a Szervezőkhöz.