Az új eljárási törvényekre felkészülés, az ezzel kapcsolatos intézkedések, valamint az elektronikus ügyintézési szolgáltatások alapjaiban és gyökeresen változtatják meg a bírósági munkát – közölte a Szegedi Ítélőtábla elnöke kedden Kecskeméten.

Harangozó Attila az összbírói értekezlet előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a változásokat olyan irányváltásnak kell tekinteni, amely egyszerűsítést és közérthető ügyintézést eredményez majd.

Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke az elmúlt évet az új perrendek évének nevezte. Hangsúlyozta, az idén hatályba lépett polgári és közigazgatási perrendtartás új szabályai alapjaiban formálják át a korábbiakat. Idén pedig hatályba lép a büntető perrendtartási törvény is, ezért az elmúlt év főként a felkészülés jegyében telt. 

Tavaly a Kecskeméti Törvényszékre és az illetékességi területéhez tartozó helyi bíróságokra, vagyis Bács-Kiskun megyébe 62 ezer ügy érkezett, országosan, az összes ügyet tekintve minden huszonharmadik – ismertette.

Hangsúlyozta: az ítélkezés időszerűnek mondható, hiszen a járásbíróságokon egy éven belül befejeződött a büntetőügyek több mint 71 százaléka, a polgári és gazdasági perek mintegy 88 százaléka, valamint a közigazgatási és munkaügyi peres ügyek csaknem 93 százaléka. A Kecskeméti Törvényszék járásbíróságain sehol nem haladja meg a két éven túli ügyek aránya az 5 százalékot – emelte ki.

Bicskei Ferenc történelmi jelentőségűnek nevezte azt a kormányzati bérrendezési intézkedést, amely hosszú évek elmaradását rendezte, és szinte minden igazságügyi alkalmazottat érintett. Bízik benne, hogy ezt hamarosan a bírói karban is hasonló felzárkóztatási intézkedés követi majd – tette hozzá.