Miért izgalmas kihívás a bírósági épületek fotózása? – Kisfilm Nagy Anitával, aki 2017-ben az Országos Bírósági Hivatal fotópályázatán a “Műemlékek, műkincsek” kategóriájának nyertese lett Ékszerdoboz című fotósorozatával.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2018-ban is meghirdette a „Fókuszban a bíróság” elnevezésű fotópályázatot. A pályázat nyílt, így azon – a pályázati feltételek elfogadása mellett – bárki részt vehet.

A pályázatra 2018. október 5-ig napjáig jelentkezhetnek az amatőr fotósok, öt kategóriában.

A részletes pályázati feltételeket tartalmazó pályázati kiírás és a szükséges dokumentumok ITT megtalálhatóak.

A Nagy Anitával készült kisfilmet érdemes megnézni, hiszen néhány szakmai fogás is kiderül belőle.