A XXII. Kriminálexpo idén november 12-14. között kerül megrendezésre a Ludovika téri Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – a Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Ügyészek Országos Egyesülete társrendezésében. A rendezvény látogatása ingyenes, a szervezők szeretettel látnak minden érdeklődőt!

A rendezvénysorozatot Polt Péter legfőbb ügyész nyitja meg november 12-dikén 10 órakor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületében.

A Kriminálexpo változatos témaköreivel, kerekasztal-beszélgetéseivel lehetőséget biztosít a rendészeti, bűnüldözési és igazságszolgáltatási, valamint egyéb szakmai szerveknek arra, hogy egymás álláspontját megismerjék, a felmerülő kérdéseket megvitassák, továbbá a nagyközönség számára is betekintést engedjenek mindennapi tevékenységük egy-egy területére.

Az idei programsorozatban – többek között – szó lesz a 2018. július 1. napjával hatályba lépett új büntetőeljárási törvényről, az internethez kapcsolódó bűncselekmények felderítéséről, a kiberbűnözés megjelenési formáiról és a kriminológiai kutatások új kihívásairól. Ezen túlmenően az érdeklődők ismereteket szerezhetnek az elterelés tapasztalatairól, vagy épp a mesterséges intelligencia és a büntetőjog viszonyrendszeréről.

Időpont: 2018. november 12-14.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Egyetemi Campus

A rendezvény védnökei: Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze; Darák Péter, a Kúria elnöke; Trócsányi László, igazságügyi miniszter; Pintér Sándor, belügyminiszter; Balogh János, r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány; Tóth Tamás, bv. vezérőrnagy, bv. tanácsos, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka; Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője; Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

A programokról – melyek közül a plenáris ülés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületében, míg a többi konferencia az NKE Oktatási Központjában (Üllői út 82.) lesz – bővebben ITT olvashatnak.

A rendezvény látogatása – a korábbi évekhez hasonlóan – ingyenes.