Szeptember 16-tól két héten át tartott az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) idei rövidtávú csereprogramja, melynek keretében minden évben érdeklődő európai bírákat lát vendégül a magyar bírósági szervezet. Idén Németországból, Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából, Finnországból, Franciaországból, Lengyelországból és Észtországból összesen 12 fő érkezett, akik a program első hetében Budapesten, a másodikon Debrecenben és Győrben vettek részt szakmai programokon.

A program budapesti, nyitó hetén a résztvevők előadásokon, magyar kollégákkal folytatott eszmecseréken keresztül, és az igazságügyi társszerveknél tett látogatásokon ismerhették meg a magyar igazságügyi szervezetrendszert. Bepillantást nyertek a Magyar Igazságügyi Akadémián folyó munkába, ellátogattak a Legfőbb Ügyészségre, a Kúriára, az Alkotmánybíróságra és az Országgyűlés épületébe is. Rövid kitérőt tettek egy büntetés-végrehajtási intézetben, továbbá alkalmuk nyílt részt venni a szeptember 20-án, az Igazságügyi Palota épületében megrendezett Bíróságtörténeti Konferencián is. 

A vendégek kerekasztal-beszélgetések során ismerhették meg az e-kapcsolattartói hálózatot, az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózatot, a Nyitott Bíróság, a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás és az Új Generációs Képzési programokat, a sajtószóvívői és sajtótitkári hálózatot, valamint az országos coach-tréneri hálózatot. A digitális bíróság vívmányairól szóló előadás bizonyult számukra az egyik legérdekesebbnek, az utólagos értékelések szerint. 

A csapat tetszését egybehangzó véleményük szerint leginkább a Fővárosi Törvényszék által biztosított szakmai program, ezen belül is a büntető- és polgári ügyszakos tárgyalások látogatása nyerte el.  

A visszajelzések szerint a vendégek mind a programok szakmai színvonalával, mind a szervezettséggel kifejezetten elégedettek voltak; kiemelték, hogy a fiatal kollégák mennyire lelkesen és készségesen segítették őket egész héten, sokszor a szabadidejüket is feláldozva – pl. Németországban ez nem jellemző. Az egyik résztvevő, aki negyedszer vett részt ilyen csereprogramon, elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy mindenki olyan színvonalasan beszélt angolul, hogy nem volt szükség tolmácsra.