A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény módosította a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztés tényállását. Sokan a véleménynyilvánítás- és a sajtószabadság indokolatlan korlátozását, a kormányt érő kritika elnémítására tett kísérletet látják a módosításban. A kritikusok szerint a módosítás nélkül is alkalmas volt a szabályozás – a korábbi rémhírterjesztés, közveszéllyel fenyegetés, hatósági rendelkezés elleni uszítás tényállások útján – arra, hogy megfelelően büntesse a polgárok érdekében tett intézkedéssel szembeni uszítókat.
A Büntető Törvénykönyv módosításának indoka – többek között – a törvényjavaslathoz fűzött indoklás szerint az volt, hogy a jelenlegi járványhelyzet elmúltával is fennmaradjon a különleges jogrendek idején fennálló, a köznyugalmat illető fokozottabb védelem. A jogalkotó a rémhírterjesztés – korábbi – tényállását pontosította, szűkítette a büntethető magatartások körét („alaptényállás”), míg egy második tényállás megalkotásával nagymértékben kitágította azokat.
A Btk. a rémhírterjesztést a zavar vagy nyugtalanság keltésére alkalmas hamis tényállásoktól mentes köznyugalom megóvása érdekében rendeli büntetni. A rémhírterjesztés bűntettét – az „alaptényállás” szerint – az valósítja meg, „aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas más emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére”. A módosítással pontosításra került, hogy a valótlan tény állítását, vagy a való tény elferdítését „a közveszéllyel összefüggésben” kell tennie az elkövetőnek. A tényállítás, mellyel a rémhírterjesztést megvalósítják, akkor minősül valótlannak, ha az hamis, vagyis a valóságban nem létező és nem is létezett jelenségekre, történésekre vonatkozik. Míg a való tény elferdítése Ambrus István szerint, nem pusztán a tények sokkoló, szenzációvá transzformált közreadását jelenti, megállapíthatóságához arra is szükség van, hogy az eredetileg valós tényeket az elkövető valótlan elemekkel vegyítse, így összhatásában a valótlan állítás szintjét is elérje. A Helsinki Bizottság példájával élve bűncselekményt valósíthat meg, ha valaki árvíz idején tudja, hogy hamarosan elkezdődik a helikopteres mentés, de hazudik, és azt állítja, hogy nem fogják az embereket kimenteni, csak a terepet mérik fel.
A koronavírus és más országos járvány idején a közveszély színhelye – mely térben és időben behatárolt helyet jelent, mint például a vörösiszap katasztrófával sújtott területek – az egész országot nem jelentheti, Ambrus véleménye szerint „ez mindenkor in concreto vizsgálatot igényel”.
Koltay András szerint a közveszély fogalma bizonytalan, továbbá „egyes értelmezések szerint a járványügyi veszélyhelyzet nem is minősül közveszélynek, mert azt kizárólag emberi magatartás idézheti elő”. Arra a következtetésre jut az NKE rektora, hogy amennyiben a járványügyi veszélyhelyzet közveszélynek is minősülne, például a Facebook-on terjesztett hazugság – az elkövetés helyhez kötöttsége okán – a rémhírterjesztés „alaptényállásba” nem lenne beleigazítható, ezért a módosítás előtti szabályok sok esetben nem lennének alkalmazhatóak.
A rémhírterjesztés alkalmazási körét és a büntethető magatartások körét kiterjesztették egy további tényállással, így az is büntethető „aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa”. A tényállás kiegészítése – a fentiek okán (is) – alkalmas lehet a jogalkotói cél megvalósítására, azonban a kritikai hangokat hallatók szerint rendkívül tágan lett meghatározva a védekezés körébe tartozó intézkedések köre, amelyek a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolás alapján „a társadalom teljes spektrumát átfogják az egészségügytől, az oktatás és a határforgalom korlátozásán keresztül a gazdasági intézkedésig”. Indokolatlannak látják az ilyen széleskörű büntetőjogi védelmet, mivel a tág állami intézkedések köre magában hordozza annak a veszélyét, hogy azoknak bármilyen akadályozása a legszigorúbb büntetőjogi szankciót vonhatja maga után. Továbbá Benzce Mátyás és Ficsor Krisztina helyénvalónak találta volna, ha a módosított és kiegészített törvényi tényállás – szakítva az eddigi hagyományokkal – a lehető legrészletesebb lenne, és pontosan körülírnák azokat az esetköröket, amelyek megvalósítják a cselekményt, ezzel segítve a norma címzetteit, hogy milyen magatartások tekinthetőek a védekezést akadályozó cselekménynek, és milyen mértékűnek kell lennie annak, hogy az büntethető legyen.
Nagy nyilvánosság alatt a sajtótermék, médiaszolgáltatás, sokszorosítás vagy elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetést is érteni kell.
A szakirodalom álláspontja szerint valós ténynek az állítása, illetve híresztelése abban az esetben sem minősül bűncselekménynek, ha alkalmas a közveszély színhelyén az emberek nagyobb csoportjában zavar, nyugtalanság keltésére vagy a védekezés eredményességének akadályozására, meghiúsítására. Továbbá a gondatlanul, a tények megfelelő ellenőrzése nélkül, jóhiszeműen közzétett téves állításokat sem kriminalizálja a törvény (Koltay, Bencze-Ficsor).
A bizonytalan fogalmakat (mint „elferdítve”, „védekezés eredményessége”) – a rémhírterjesztés korábbi bírósági gyakorlata néhány ügyből áll, így azok csupán kiindulópontot jelenthetnek – a bíróságok értelmezése fogja kibontani. Mindenképpen garanciát jelent, hogy bíróság fog dönteni „a valóság-valótlanság, a szándékosság, az alkalmasság és általában a társadalomra veszélyesség kérdéseiben” (Koltay), azonban amíg nem kristályosodik ki a rémhírterjesztés ítélkezési gyakorlata, a Btk. módosítása dermesztő hatást (chilling effect) válthat ki az újságírók körében – egy jövőbeni büntetőeljárástól való félelem miatt – és öncenzúrához vezethet. Összességében azt is eredményezheti, hogy az emberek megfelelő, teljeskörű tájékoztatás nélkül maradjanak akkor, amikor „éhesek az információkra, tudásra van szükségük ahhoz, hogy a biztonságérzetük és bizalmuk erősebb legyen” (Pető Péter).
A rémhírterjesztés tényállása a Btk.-ban
337. § * (1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
