Az Európai Unió Bírósága úgy tervezi, hogy 2020. május 25-től folytatja a tárgyalásokat. A Luxemburg és a szomszédos országok állami hatóságai által elfogadott, a kijárás korlátozására irányuló intézkedésekkel összhangban az intézmény 2020. március 16-tól általános távmunka-rendszert vezetett be, amelynek elsődleges célja, hogy megóvja a személyi állományának egészségét, és hozzájáruljon a járvány elleni küzdelemhez.

A belső munkaszervezés kiigazításának és a távmunkát lehetővé tevő technológiáknak köszönhetően az intézmény gondoskodott arról, hogy továbbra is fenntartsa az igazságszolgáltatási tevékenységét: ennek keretében idén március 16. óta 106 ügyet fejezett be és 29 indítványt ismertetett. Tekintettel ugyanakkor azokra a helyváltoztatási korlátozásokra, amelyeket mind Luxemburgban, mind pedig a tagállamok többségében be kell tartani, a Bíróság és a Törvényszék tárgyalásait el kellett halasztani.

Figyelembe véve az állami hatóságok által különösen Luxemburgban megtett egészségügyi intézkedéseket és az általuk kialakított újraindítási forgatókönyveket, az intézmény működési módjában legközelebb május 25-től áll be változás.

Továbbra is az általános távmunka-rendszer marad a főszabály. A Európai Bíróság határozata összhangban van a fogadó ország hatóságai által megfogalmazott azon ajánlással, amely arra irányul, hogy a közigazgatási szervek és a vállalkozások a kijárási korlátozások feloldása során mindvégig ösztönözzék a távmunkát. A határozat figyelembe veszi azt a magas tevékenységi szintet is, amely a jelenlegi állás szerint távolról biztosítható.

Az intézmény másfelől akként határozott, hogy amennyiben a feltételek megengedik, a 2020. május 25-től július 15-ig terjedő időszak során ismét lehetővé teszi a tárgyalások megtartását.

A tevékenység ezen újraindítása a higiéniát és a közösségi távolságtartást biztosító olyan protokollok kialakításával jár majd együtt, amelyek lehetővé teszik a tárgyalások előkészítésében és megtartásában közreműködő valamennyi személy egészségügyi védelmét. Különösen, az érintett felek képviselői ennek érdekében részletes tájékoztatásokat fognak kapni a két igazságszolgáltatási fórum Hivatalaitól.

Az Európai Unió Bírósága ezáltal elővigyázatosan alkalmazkodik a koronavírus-járvánnyal összefüggő körülmények alakulásához. A tárgyalások tervezett folytatásával minden feltételt megteremt ahhoz, hogy biztosítsa az európai jogkereső közönségnek nyújtott közszolgáltatások teljes folytonosságát, ezzel együtt megvédve a személyi állományát és hozzájárulva a járvány elleni küzdelem közegészségügyi céljaihoz.