Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági károkra az Európai Bizottság enyhített az állami támogatásokra vonatkozó álláspontján, így a válsághelyzet miatt átmenetileg módosított a keretszabályokon. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője ezzel kapcsolatban összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, és azt, hogy a vállalkozások számára milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az uniós előírások alapján.

Bár normál gazdasági körülmények között a főszabály az, hogy tilos olyan állami támogatásokat nyújtani, amelyek bizonyos termékeket, szolgáltatásokat vagy vállalkozásokat előnyben részesítenek, a koronavírus-járvány következtében romló gazdasági helyzet miatt az Európai Bizottság módosított álláspontján. Tölgyes Katinka, a Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője emlékeztet rá, hogy alapesetben azok az állami támogatások engedélyezettek, amelyek az Európai Unió belső piacával összeegyeztethetőek: ilyenek például a termékre vonatkozó, megkülönböztetés nélkül nyújtott szociális támogatások, vagy a természeti csapások, rendkívüli események miatt keletkezett károk helyreállítására nyújtott támogatások. Ugyancsak megengedhetőek bizonyos elmaradottabb térségek gazdasági fejlődését előmozdító vagy a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatások is. A támogatásra vonatkozó szabályok betartását a Bizottság folyamatosan ellenőrzi, és vizsgálja, hogy azok összeegyeztethetőek-e a belső piaccal, valamint, hogy azokat nem visszaélésszerűen használják-e fel.

A főbb keretszabályok a rendes gazdasági körülmények figyelembevételével íródtak, és nem, vagy csak meglehetősen nehézkesen alkalmazhatóak a gazdaságot sújtó olyan váratlan, negatív és akár hosszú távon ható folyamatok esetén, mint amelyeket a koronavírus-járvány idéz elő egyes gazdasági ágazatoknál (például turizmus, vendéglátás) – mondta el Tölgyes Katinka. Az Európai Bizottság is ezen logika mentén jutott arra az álláspontra, hogy a keretszabályok alkalmazásán változtatni szükséges, így ötféle támogatási kategóriát határozott meg, amelyek keretében a tagállamok támogatást nyújthatnak a gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, amennyiben az átmeneti szabályrendszerben meghatározott egyéb feltételek is teljesülnek.

Az Európai Bizottság által meghatározott ötféle támogatási kategória

1. Vissza nem térítendő, közvetlen támogatások, szelektív adókedvezmények és visszafizetendő előlegfizetések

A tagállamok 800 ezer euró (halászati- és akvakultúra ágazat esetén 120.000 euró, elsődleges mezőgazdasági termelés esetén 1 millió euró) összeghatárig nyújthatnak támogatást egy vállalkozás sürgős likviditási szükségleteinek kielégítésére. A támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett vállalkozás gazdasági nehézségeit a koronavírus-járvány, illetve annak következményei okozzák, valamint a vállalkozás 2019. december 31. előtt nem minősült más okból nehéz helyzetűnek. Ha egy vállalkozás több ágazatban is tevékenykedik, és ezekre eltérő maximális összegek vonatkoznak, a tagállamoknak kell biztosítani a felső határok betartását, például számviteli elkülönítéssel.

2. Hitelgarancia biztosítása

A tagállamok kedvezményes díjú állami garanciákat nyújthatnak annak biztosítása érdekében, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények továbbra is hiteleket nyújtsanak azoknak az ügyfeleknek, akiknek szükségük van rá.

3. Támogatott hitelkamatlábak

A tagállamok kedvezményes kamatlábak mellett, főszabály szerint legfeljebb 6 évre nyújthatnak hiteleket a vállalkozások számára. Ezek a hitelek segíthetnek a vállalkozásoknak az azonnali működőtőke és befektetési igények fedezésében.

4. Pénzügyi intézményeken, hitelintézeteken keresztül nyújtott garancia és hitel

A 2. és 3. pontban foglalt támogatásokat a tagállamok bankokon vagy más pénzügyi intézményen keresztül is nyújthatják a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – megsegítésére. Az Európai Bizottság szerint az ilyen támogatást közvetlenül a bankok ügyfeleinek nyújtott támogatásnak kell tekinteni, nem pedig a bankoknak nyújtott támogatásnak.

5. Rövid távú exporthitel-biztosítás

Arra az esetre, ha egyes országokban a piacképes kockázatok fedezete ideiglenesen nem állna rendelkezésre, az Európai Bizottság lehetővé teszi a rövid távú exporthitel-biztosítást az állam számára.

Tölgyes Katinka rámutat, hogy az Európai Bizottság külön kitér azokra a támogatásokra, amelyek a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges releváns kutatás-fejlesztést, termék-előállítást és termékfejlesztéshez hozzájáruló tesztelési és felskálázási infrastruktúrákat célozzák. Ezekben az esetekben a támogatások a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatásoknak minősülnek. Az Európai Bizottság emellett határidőt is szab, ugyanis a tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére irányuló támogatások csak 2020. december 31-ig nyújthatóak.

A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője arra emlékeztet, hogy a hazai jogalkotásban időközben megkezdődött az Európai Bizottság által alkotott szabályokhoz kapcsolódó részletszabályok kidolgozása.