Akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a kormányülés után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Arról is beszélt, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Hozzátette: az a kérésük az ellenzéki pártokhoz, hogy ha nem segítik a védekezést, legalább ne nehezítsék azt.

Gulyás Gergely a rendezvények korlátozásáról és a kijárási tilalom bevezetéséről szólva hangsúlyozta: a szabályok betartatásnál az eddiginél lényegesen nagyobb szigorra és következetességre kell számítani.

Hozzátette: ebben nagy felelősségük van az intézményeknek, üzleteknek, klubtulajdonosoknak. Mindenkinek arra kell számítania, hogy ha a szabályokat nem tudja a saját intézménye területén betartatni, akkor a boltot, üzletet vagy a stadionokat be fogják záratni, és ebben az esetben ezek az intézmények zárva maradnak vagy zárt kapuk mögött kell megtartani a rendezvényeket – mondta.

Gulyás Gergely kiemelte: ezek az intézkedések a reményeik szerint hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a vírus terjedése lassuljon.

A miniszter kitért arra is, hogy a kormány új rend szerint működik: naponta, kétnaponta reggel hatkor az operatív törzs a miniszterelnök részvételével ülésezik, emellett a rendkívüli jogrendi akciócsoport is újrakezdte munkáját. Hozzátette: kormányülés hetente lesz, így az erről szóló tájékoztatás is gyakoribb lesz.

Mint mondta, akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése. Hozzátette: egy maszkhasználati szabályozás elfogadása is két hétig tartott az Országgyűlésben, erre most sem idő, sem lehetőség nincs.

Kifejtette: a vírushelyzet világszerte romlik, különösen Európában, és Magyarország sem kivétel.

Magyarország a fertőzöttség tekintetében a 10. a 27 európai uniós tagállam rangsorában, az átlagos halálozási szám pedig mintegy fele az EU átlagának – ismertette.

Ettől függetlenül a vírusfertőzés egyre többeket ér el Magyarországon is, egyre többen szorulnak kórházi kezelésre – mondta Gulyás Gergely.

Arról is beszélt a miniszter, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Az ellenzéket e meghosszabbítás támogatására kérte, úgy fogalmazva, ha már nem segítik a védekezést, ne nehezítsék azt.

A miniszter kérdésre kifejtette: minden járványügyi intézkedés az idősek védelmét is szolgája, majd megjegyezte, a szórakozóhelyek bezárása valószínűleg kevésbé. Emlékeztetett: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter azért hívta össze hétfőn az Idősügyi Tanácsot, hogy az időseket becsatornázzák a döntéshozatalba. Beszámolója szerint felmerült az idősek vásárlás idősávjának visszahozása, azonban nem volt egységes vélemény róla, ezért nem vezették be azt.

Arra a kérdésre, mit jelentenek pontosan Orbán Viktor miniszterelnök szavai, aki kedden arról beszélt, decemberre elérhetik a kórházak a teljesítőképességük határát, Gulyás Gergely azt mondta: 66-67 ezer ágy van az egészségügyben, ebből 32 ezer kórházi ágy áll a koronavírus-fertőzöttek rendelkezésére, ezek az ágyak a legpesszimistább forgatókönyv szerint december közepére telnének meg. Hozzátette: ha az elektív ellátásokat megszüntetik, ahogyan tavasszal, akkor további ágyak szabadíthatók fel. Jelezte: az elektív műtétek elhalasztását már elrendelték egyes kórházakban, és várhatóan országosan is elrendelik ezt.

Hangsúlyozta: Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök, kórházi ágyak, kórházi kisegítő személyzet, ápolók, orvosok kellő számban rendelkezésre állnak, de vannak tervek az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók bevonására is.

A miniszter az egészségügyi kapacitásokat érintő kérdésre elmondta, hogy a legtragikusabb, már-már valószerűtlenül nagy becslések szerint sem emelkedik 10 ezer fölé az lélegeztetőgépre szorulók száma.

A további szigorításokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hétfőn szigorították a maszkhasználatot, szerdától a rendezvényeket is korlátozták, csütörtöktől pedig kijárási korlátozás lép életbe. Ha szükséges, a kormány kész további döntéseket is meghozni, de azt remélik, ha betartják az emberek a szabályokat, az a járvány érdemi lassulását eredményezi.

Közölte: a koronavírus mindenhol terjed, legnagyobb mértékben a zenés-táncos rendezvényeken. Megjegyezte: a szórakozóhelyek bezárásával követik az európai joggyakorlatot.

A miniszter a tesztelésekre vonatkozó kérdésre elmondta: Magyarországon tömegessé vált a tesztelés. Hozzátette: Magyarország a WHO-protokoll szerint tesztel, de minden gyakorlatot figyelnek, így azt is, van-e pozitív hozadéka annak, hogy Szlovákiában országos tesztelést tartottak.

Az iskolák esetleges bezárásával kapcsolatos kérdésre azt mondta, jelen pillanatban nem látják ezt indokoltnak, úgy vélik, a mostani intézkedésekkel a járvány terjedési üteme lassítható. Hozzátette: a kormány mindig értékeli a helyzetet, felméri a kapacitásokat és ha ezek veszélybe kerülnek, szigorúbb intézkedést fognak hozni.

Elmondta azt is, minden egyetem szabadon dönthet az oktatás formájának biztosításáról, a közoktatásban is számtalan óvintézkedés történt. Az ország működőképességének megőrzése miatt további szigorítást nem indokolt bevezetni közoktatásban. Gulyás Gergely szólt arról: nem kapott jelzést arról, hogy egyes koronavírus-fertőzött pedagógusok egyes esetekben csak döcögősen kapják meg a 100 százalékos táppénz. “A táppénz jár annak, aki koronavírus miatt van otthon” – mutatott rá.

A miniszter elmondta azt is, nem egyeztettek a fővárossal és a nagyvárosokkal a szigorítások bevezetése előtt. Tájékoztatása szerint igény esetén az egészségügyi személyzet rendszeres szűrése gyorstesztekkel lehetséges.

A futballmeccsek megtartásával kapcsolatban elmondta, az egyelőre megengedhető, mert szabadtérben a fertőzés terjedésének kockázata lényegesen kisebb, mint a zárt térben.

Azzal kapcsolatban, hogy a színházakban csak minden harmadik ülőhelyre lehet ülni, Gulyás Gergely elmondta: ez a vis maior iskolapéldája, lehet, hogy egyes színházak több előadást tartanak, és lesznek, amelyek visszatérítik a jegyek árát. Kérdésre válaszolva a miniszter egyértelművé tette: be fogják zárni azt a stadiont, ahol nem tartják be a szabályokat. Ha tömeges szabálysértés van, amire Gulyás Gergely szerint láttak példát az elmúlt időszakban, akkor zártkapus meccsek lesznek.

A politikus egy kérdésre válaszolva elmondta: azért kérték, hogy az Országgyűlés 90 nappal hosszabbítsa meg a kormány által elrendelt veszélyhelyzetet, mert a jelenlegi információk alapján úgy látják, ennyi idő elegendő lehet, bár van lehetőség korábban is megszüntetni a veszélyhelyzetet. Megjegyezte: tavasszal voltak abból viták, hogy nem jelöltek meg időkorlátot, és azzal, hogy most konkrét, 90 napos hosszabítást kértek, abban bíznak, hogy elnyerik az ellenzék támogatását. Szavai szerint a kormány eleget tett az ellenzék által hangoztatott kritikának.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság szóvivője szerint nem uniós országból nem lehet beszerezni és forgalomba hozni oltóanyagot az uniós eljárási és engedélyek érvényessége nélkül, Gulyás Gergely elmondta: az ígéretes oxfordi mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban és Kínában van kísérleti fázisban lévő vakcina, Magyarország pedig ezeket figyelemmel kíséri. Hozzátette: Magyarország nem kívánja az oltóanyagot forgalomba hozni, az állam vásárolná meg, és ingyenes oltási lehetőséget biztosítana. Megjegyezte: az Európai Unió tagállamai egyébként ideigenesen engedélyezhetik valamely nem engedélyezett gyógyszer forgalmazását kórokozó esetén.

A kérdésre, hogy ha a járatsűrítési tervekből kiderül, hogy nincs kapacitás az elvárt bővítésre, segít-e a kormány, Gulyás Gergely azt mondta, szeretnék megismerni a terveket, de természetesen a járványügyi helyzetben a kormány segít azoknak, akiknek indokolt, mert  nem tudják saját forrásból biztosítani a szükséges feltételeket.

Az ingyenes parkolás bevételkiesésének kompenzálására vonatkozó kérdésre azt mondta, a jövő évi önkormányzatitámogatás-növekedés érdemi kompenzáció.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a polgármesterek jogköreinek szélesítését a járvány elleni védekezésben, Gulyás Gergely azt mondta, a rendkívüli jogrend ideje alatt a polgármesterek és a főpolgármester a képviselő-testület, illetve a közgyűlés hatásköreit tudja gyakorolni.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szigorító intézkedések hatása 8-14 nap után látható – válaszolta egy másik kérdésre.

Az mindegy, hogy hatósági vagy magánlaboratóriumban lesz pozitív egy koronavírusteszt, az ilyen esetekre vonatkozó szabályok egyformák – mondta.

A szombathelyi kórház Covid-osztályának telítődésével kapcsolatos hírekre a miniszter úgy reagált: a vezénylési rend pontosan szabályozza az ilyen helyzeteket. Az országban kijelölt kórházi ágyak kezdenek megtelni, ezért részben újakat alakítanak ki, részben pedig belépnek a sorban következő kórházak – közölte.

Az influenzaoltásokról úgy tájékoztatott: a rendelkezésre álló 1,4 millió vakcinához továbbiakat is vásárolt, illetve kötött le a kormány, ezek szállítási ideje másfél-két hónap.

Az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatos kérdésre a miniszter jelezte: nincs akadálya annak, hogy a fővárosban a BKV minimális kapacitást tartson fenn éjfél és hajnali öt között. Úgy vélte: az ingyenes parkolás bevezetésére és a járatsűrítésre egyaránt szükség van, mindkét intézkedés ugyanabba az irányba mutat, hogy a tömeget el tudják kerülni a tömegközlekedési eszközökön.

Az egészségügyi dolgozók jogállásával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: a kirendelések esetében minden olyan javaslatot elfogadtak, amelyet az orvosi kamara a kirendelések korlátozására kezdeményezett. A kormány a munka törvénykönyvének megfelelő másodállásokat jó időn keresztül minden korlátozás nélkül meg fogja engedni – tette hozzá.