Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Az Országgyűlés által most megerősített kormányrendeletek hatálya 90 napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását.

A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása hangsúlyozza: e megerősítés által az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.

Az Országgyűlés külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.

A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.

A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.

A törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon veszíti hatályát.

Ifj. Lomnici: A kormány hétfőn arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen

“Az Országgyűlés hétfői döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a koronavírus elleni, hatályban lévő védelmi intézkedéseket, köztük a kijárási tilalmat” – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.     

Ifj. Lomnici Zoltán a portálnak nyilatkozva hangsúlyozta: a kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen.

Közölte, január 28-án a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbította a kormány. Ettől azonban közjogilag eltér az Országgyűlés hétfői döntése, amely csupán az alkotmányos keretet biztosítja ahhoz, hogy élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar emberek egészségének és életének megóvása miatt szükséges intézkedéseket a kormányzat kellő felhatalmazással hozhassa meg – mutatott rá.

Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte: az ezzel ellentétes információk tévesek és alkalmasak arra, hogy akadályozzák a védekezés eredményességét.

“Vagyis az az állítás, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával együtt automatikusan meghosszabbodnak 90 nappal a november óta hatályban lévő szabályok, nem igaz” – nyilatkozta a szakértő.