Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség azzal a Veszprém megyei ügyvéddel szemben, aki 2014-ben, az ügyvédi tevékenysége során letétként rábízott pénzösszeget jogtalanul használta.

A vádirat szerint az ügyvéd 2014 októberében egy ingatlan adásvételi szerződést készített, melynek kapcsán a vevő a megvásárolt ingatlanok tehermentesítése érdekében 11 millió forintot helyezett ügyvédi letétbe a vádlottnál, aki a pénzt kizárólag erre a célra használhatta volna fel.

A vádlott ezzel szemben az összeget a saját értékpapírszámlájára utalta, s abból befektetési jegyeket vásárolt, majd 2015. elején az értékpapírszámláról összesen 8,1 millió forintot utalt át egy, a hozzátartozója által vásárolt ingatlan vételáraként.

Az ügyvéd 2017 februárjában a letéttel kapcsolatos megbízás részteljesítéseként mintegy 1,6 millió forintot átutalt az adóhatóságnak, majd a megbízás megszűnését követően, 2019 októberében közel 8,1 millió forintot utalt vissza a letevőnek. A vádlott a pénzösszeget akként számolta ki, hogy a meghatározott célra fordítható letét összegéből a saját megbízási díját és annak áfáját is levonta.

A letéti pénzzel a letevő írásbeli hozzájárulása nélkül sajátjaként rendelkező ügyvéd az engedély nélküli hasznosítással mintegy 116 000 forintos tiszta árfolyamnyereségre tett szert.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára tett indítványt a bíróságnak azzal, hogy a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el az ügyvédi tevékenység gyakorlásától.