Korrupciós botrányba keveredett bírók kerültek előzetes letartóztatásba – az Eszék-Baranya Megyei Bíróság három bíráját szerdán reggel lakásukról állították elő. A Dinamo Zagreb labdarúgócsapat szökésben lévő tulajdonosa, Zdravko Mamić szolgáltatott bizonyítékot ellenük.

Zdravko Mamićot korábban hat és fél év szabadságvesztésre ítélték, mert elsikkasztott közel 700 millió forintnak megfelelő összeget. A férfi ezután Bosznia Hercegovinába menekült, és onnan szogáltatott bizonyítékokat az eszéki bírák ellen, mely szerint kenőpénzt kértek és kaptak tőle. Az ügyészek gyanúja szerint a bírák mintegy 500 000 eurónyi (173 millió forintnyi) kenőpénzt vettek át, részben pénzben, részben ajándékokban és utazásokban.

A három bíró mentelmi jogát felfüggesztették, ezt az Állami Igazságügyi Tanács jóváhagyta – jelentette be a horvát Korrupció és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal honlapján.

A bírákat már márciusban felfüggesztették állásukból, amikor az Eszék-Baranya Megyei Bíróság elnökének javaslatára az Állami Bírói Tanács fegyelmi eljárást indított ellenük.

“A törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, mindenkinek felelnie kell a tetteiért” – nyilatkozta az üggyel kapcsaolatban a horvát igazságügyi miniszter. “Rossz fényt vet a horvát igazságszolgáltatásra a bírók előállítása, de azt mutatja, hogy nincsenek érinthetetlen emberek, mindenkinek számot kell adnia a bűneiről” – tett hozzá Ivan Malenica.