Romániában egy kísérleti program keretében Kolozsváron kezdődik el hétfőtől az elektronikus személyi igazolványok kibocsátása – jelentette be Lucian Bode belügyminiszter.

A tárcavezető Kolozsváron a lakosságnyilvántartó hivatalban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a kísérleti program keretében ötezer elektronikus igazolványt bocsátanak ki.

Lucian Bode arról számolt be, hogy az elektronikus személyi kártya segít csökkenteni a bürokráciát, illetve rugalmassá teszi a személy és a hatóságok kapcsolatát, ugyanakkor biztosítja a személyi adatok védelmét.
Hozzátette, hogy az új személyi igazolvány 2031-ig veszi át a helyét a jelenleg használt, 1997-ben bevezetett kártyáknak.

Az elektronikus személyi kártya átveszi az egészségügyi kártya funkcióját is, és hozzáférést biztosít az elektronikus kormányzás szolgáltatásaihoz.

Az e-okmány nem csak 14 éves kortól igényelhető, mint a jelenlegi kártya. A szülők már a születés után igényelhetik gyermekeiknek. A személyazonosító dokumentum külföldön is használható.

A miniszter elmondta, a bevezetés első szakaszában a 18 év alatti gyermekek és fiatalok kapják meg a kártyát. A hatóságok velük tesztelik az új funkciókat, és azt, hogy a kialakított elektronikus infrastruktúra milyen mértékben felel meg a követelményeknek.