A pornográfia terjedésének megfékezésére fogadott el törvényt  2014-ben az ugandai kormány, hogy – ahogy az indoklás kifejtette – ezzel is erősítse Ugandában a nők és gyermekek védelmét. A jogszabály az elfogadása óta folyamatos támadások keresztüzében állt, míg végül az idei évben az alkotmánybíróság a nők jogait képviselő csoportok nyomására megsemmisítette.

Az eredetileg “miniszoknya-ellenes törvénynek” nevezett jogszabály már elfogadás évében utcai tüntetéseket indított meg a fővárosban, Kampalában, mert annak hatására nyilvánosan kezdték zaklatni és bántalmazni a rövid szoknyába öltözött nőket.

A pornográfia elleni törvényben ugyan nem szerepelt a “miniszoknya” szó, de rendelkezései megtiltották a nőknek, hogy felfedjék combjaikat, melleiket és feneküket, valamint, hogy “illetlenül és szexuálisan izgatóan” öltözködjenek.

A jogszabály alapján pornográfnak lehetett minősíteni “szexuálisan izgató” dalszövegeket és a videoklipeket is, az “illetlen” előadóművészeket pedig szabadságvesztés büntetéssel sújtották.

A törvényt több nőjogi szervezet és emberi jogi jogász is éles kritikával illettel, sürgetve annak jogalkotói felülvizsgálatát. A jogvédők végül petíciót nyújtottak be az alkotmánybírósághoz. Az öt bíróból álló testület egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a törvény azon rendelkezései, melyek pornográfnak minősítik és kriminalizálják az “illetlennek és szexuálisan kihívónak” bélyegzett öltözködést és előadói tartalmakat, sértik az ugandai alkotmányt.