Nem ő intézte az előzetes letartóztatás megszüntetését, mégis – ezt hazudva – 13 millió forintot kért a vádlottól egy  bíró. Ellene és további két társa (köztük ügyvéd élettársa) ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Miskolci Törvényszéken.

A vádirat szerint az egyik járásbíróságon dolgozó bíró egy emberkereskedelem bűntette miatt folyamatban levő büntetőügyben tudomást szerzett arról, hogy az ügyben 2018 novemberében az egyik vádlott letartóztatásának ismételt elrendelését tervezik. Mivel a bíró és ügyvédként dolgozó élettársa ismerősi viszonyban voltak a vádlottal és annak barátnőjével, a megszerzett információt közölték a vádlottal annak érdekében, hogy a letartóztatására fel tudjon készülni.

A kényszerintézkedés elrendelését követően az ügyvédnő – felajánlva segítségét – 13 millió forintot kért a letartóztatott vádlott barátnőjétől azzal, hogy azt a letartóztatás megszüntetése érdekében az ügyben eljáró hivatalos személyeknek – köztük a belügyminiszternek és a kényszerintézkedés tárgyában másodfokon eljáró bírónak – kell átadnia. A nő az ajánlatot elfogadta és 2019 februárjában előlegként 500 ezer forintot adott át az ügyvédnőnek. Az időközben – hatásköri okból – a törvényszékre áttett ügyben a vádlott letartóztatását a bíróság 2019. május 6-án megszüntette. Másnap a bíró – aki tudott az élettársa által kért jogtalan előnyről – a bíróság épülete előtt közölte a szabadon bocsájtott vádlottal, hogy fizesse ki az ügyvédnőnek a 13 millió forintból fennmaradó összeget, mert ők intézték el a szabadulását.

A valóságban az ügyvédnő és a bíró a letartóztatás megszüntetése érdekében intézkedést nem tett, hivatalos személyeket az ügyben nem kerestek meg, a rájuk történő hivatkozással kért vesztegetési pénzt maguknak szánták. A jogtalan előny egy részét kifizető, más ügyben letartóztatásban lévő nő beismerő vallomást tett, míg a bíró és élettársa – aki jelen ügy miatt közel fél évig állt letartóztatás hatálya alatt – tagadták a bűncselekmény elkövetését – olvasható az ügyészség közleményében.

Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három személy, köztük egy ügyvéd és egy bíró ellen ellen a Miskolci Törvényszéken.