A Központi Nyomozó Főügyészség tizennyolc embert hallgatott ki a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben; a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket – közölte a főügyészség csütörtökön.

Szerdán egy időben, több helyszínen hajtottak végre összehangolt eljárási cselekményeket, az ügyészség által szervezett akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt.

A megalapozott gyanú lényege szerint “az elkövetők vesztegetések útján”, részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

A Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol “lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg”.

Az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben

tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.

Az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, hét gyanúsított őrizetét rendelte el és közülük hat személy letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedések elrendeléséről pénteken dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.

A Pénzügyminisztérium szerdán tudatta, hogy

a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt szerdán őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát.

Jelezték: a tárca mindenben segíti a nyomozóhatóság munkáját és elítéli a korrupció minden formáját. A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát.