„Streaming” közvetítések indulnak az Európai Unió Bíróságán a felek meghallgatása céljából tartott tárgyalásokról, az ítélethirdetésekről és az indítványok ismertetéséről! Az április 26-al élesedő rendszercélja, hogy elősegítse a nagyközönség rálátását az Unió igazságszolgáltatási tevékenységére.


A Bíróság ítéleteinek kihirdetését és a főtanácsnokok indítványainak ismertetését a Bíróság honlapján élőben fogják közvetíteni.

A közvetítés, amely ebben a szakaszban csak azokra az ügyekre terjed ki, amelyeket a nagytanács elé utaltak, a tárgyalások megkezdésétől lesz aktiválva, a tárgyalási jegyzékben feltüntetett időbeosztás szerint.

A Bíróság nagytanácsa elé utalt ügyekben a felek meghallgatása céljából tartott tárgyalások egy hathónapos kísérleti időszak folyamán főszabály szerint szintén közvetítés tárgyát képezik majd, azonban késleltetéssel.

A tárgyalások megtekinthetők lesznek az esettől függően ugyanazon a napon 14 óra 30 perctől (a délelőtt megtartott tárgyalások esetében) vagy másnap 9 óra 30 perctől (a délután is folytatott tárgyalások esetében), utólag azonban nem játszhatók majd vissza.

A közvetítésekre annak érdekében kerül sor, hogy az érdeklődők ugyanolyan feltételek mellett követhessék a tárgyalásokat, mintha azokon személyesen jelen lennének. Így a tárgyalás megfelelő lefolytatásához szükséges nyelveken szinkrontolmácsolásban hallgathatják majd a vitákat.