Hivatalába iktatták az új államfőt – Novák: Minősített felelősség elnökként megmutatni, mit jelent a szülőföld! – Képes összefoglaló

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin államfői beiktatási programja

Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

Novák Katalin köztársasági elnök, mellette férje, Veres István az államfő ünnepélyes beiktatásán a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten 2022. május 14-én. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt:

ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok “a zsidó felekezet szombati imájától kísérve”, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára.

Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök “bátorságára és alázatára”, és arra, hogy “újra és újra, tisztségtől, hivataltól függetlenül keresse Krisztus útját” – mondta a református püspök.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldja Novák Katalin köztársasági elnököt. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új “magától értetődőség” Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

Novák: minősített felelősség elnökként megmutatni, mit jelent a szülőföld

Minősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol “közös életünkről és világban betöltött helyünkről”.

Novák Katalin beiktatási ünnepségén Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren kiemelte: ebből a személyes magyar világnézetből következnek majd cselekedetei köztársasági elnökként.

A díszegység felvonja Magyarország lobogóját Novák Katalin köztársasági elnök (j) beiktatási díszceremóniáján az Országház előtt, a Kossuth téren 2022. május 14-én. – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az államfő úgy fogalmazott: “együtt vagyunk itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.”

Kiemelte, hogy “egy sötét felleg, a háború vet árnyékot az ország életére”. Kifejtette: “Ukrajna megtámadása az első döbbenetet követően egyszerre követelt azonnali és ugyanakkor jól átgondolt, hosszú távú válaszokat, Magyarországtól is. Ahogy az első menekültek február 25-én megérkeztek az országba, a magyarok mérlegelés nélkül siettek a segítségükre.”

“Azóta 700 ezer menekült lépett át a biztonságot jelentő magyar földre, a magyarok több száz millió forint adományt gyűjtöttek össze, ellátást biztosítanak a sebesülteknek, élelmiszert küldenek az otthon maradóknak, tanulási lehetőséget, fedelet, ételt, munkát biztosítanak a családoknak. Magyarország emberségből jelesre vizsgázott” – mondta Novák Katalin, aki szerint tudni kell azt is, mi a válasz a háborúra, s mi a magyar nemzet múltjából és remélt jövőjéből fakadó érdek.

Novák Katalin köztársasági elnök és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka az államfő beiktatási díszceremóniáján. – Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Novák Katalin tíz pontba szedve ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait. A putyini agresszió elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. “A magyarok békét akarnak” – mondta – “követelve a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését.”

Jelezte: Magyarország nem semleges, “az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek Magyarország eleget tesz.

Az államfő közölte azt is: Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. Úgy fogalmazott: “Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségesei áldozathozatalát, de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak.”

Novák Katalin a béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel, és kiállt az ukrajnai magyarság érdekeiért is.

“Azért fogok dolgozni, hogy mi, magyarok, a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését” – hangsúlyozta, kiemelve:

“Őrizzük meg nemzeti büszkeségünket, vigyázzunk rá, s legyünk figyelemmel arra, hogy a nemzeti büszkeségből ne legyen nemzeti gőg, de globalista gyávaság sem”

– hangsúlyozta.

Az újonnan megalakult Országgyűlés képviselőinek figyelmét arra hívta fel, hogy “becsüljék meg a bizalmat, tiszteljék a demokratikus törvényhozás alkotmányos kereteit, törekedjenek a nemzet javát szolgáló döntések meghozatalára.”

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási beszédet mond a díszceremónián az Országház előtt. – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Emlékeztetett arra, hétfőn miniszterelnököt választ az Országgyűlés, és hamarosan kinevezheti az új kormány tagjait. Magyarország polgáraként azt várja a végrehajtó hatalom irányítóitól, hogy őrizzék meg a magyar emberek biztonságát.

Mint mondta, “a feladatom megtalálni azt a mélységet és magasságot, ahol a magyarok magától értetődő összetartozása van”. Hozzátette: “a szuverenitás bölcsője a család, s a nemzet egysége is a családban kezdődik.”

Novák Katalin köztársasági elnök (az első sorban, középen) a beiktatási díszceremóniáján családja körében az Országház elõtt. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Kiemelte: köztársasági elnökként abban fogja erősíteni a magyarokat, ami a személyes meggyőződéséből fakad, “a kereszténységen nyugvó értékrendben, az élet továbbadásának, a gyermek szeretetben való nevelésének bátorításában, a megfogant emberi élet és a család védelmében, egymás tiszteletében, a gyengék gyámolításában.” Itthon és a nagyvilágban is szót emel majd, hogy segítsék a fiatalokat a családalapításban, a hivatásból és a gyermekvállalásból, idősgondozásból fakadó feladatok együttes ellátásában.

“Védjük a teremtési rendet és a teremtett világot” – mondta, felhívva a figyelmet a nagycsaládok, a főállású szülők, az örökbefogadók és a gyermekeikről egyedül gondoskodók támogatásának fontosságára. Dolgozzunk azért, hogy a felelős gyermekvállalásnak ne legyen anyagi akadálya – kérte az államfő, aki azt ígérte, szólni fog az élet védelmében, ráirányítja a figyelmet a tehetséges fiatalokra, s számíthatnak rá azok is, akik a többség számára láthatatlan helyeken, rossz körülmények között élnek.

“Fül, szív és száj akarok lenni azok számára, akiket most kevésbé látunk, hallunk és értünk, hogy érezzük, összetartozunk”

– fogalmazott.

Novák Katalin köztársasági elnökkel (b5) közös fotót készítenek a beiktatási díszceremónia után az Országház előtt. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A rendezvényen mások mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Az ünnepségen elhangzott a Rákóczi-induló Liszt Ferenc által zongorára átírt változata, fellépett Rúzsa Magdi énekesnő, az Angelica leánykar és a Honvéd Táncegyüttes. A fellépők Novák Katalinnal és családjával a színpadon énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ő a hatodik államfő a rendszerváltás óta.