Kocsis Márton immár partnerként vezeti a CERHA HEMPEL versenyjogi csoportját. Az iroda új partnere közel 8 évet töltött a Gazdasági Versenyhivatalnál és az Európai Bizottságnál, majd 2015-ben csatlakozott az irodához, ahol Polauf Tamással közösen építették fel az ország egyik legnagyobb versenyjogi csapatát.

Kocsis Márton 2020 óta a versenyjogi csoport vezetője, mely praxis időközben a fogyasztóvédelmi jogterülettel és általános compliance kompetenciákkal is bővült.

Kocsis Márton

Az általa vezetett csapat számos versenyügyben képviseli az iroda nemzetközi és magyar ügyfeleit a versenyjog és fogyasztóvédelem szinte minden területén, legyen szó összefonódásokról, GVH előtti kartell-, antitröszt- vagy fogyasztóvédelmi eljárásokról, illetve egyéb megfelelőségi kérdésekről.

„Az új partner személyében olyan taggal bővül az iroda partneri közössége, aki nem csak szakmailag tartozik az élmezőnybe, de üzletfejlesztési és ügyfélkezelési képessége is kimagasló, amit ügyfeleink is rendszeresen megerősítenek” – mondta el Polauf Tamás, az iroda managing partnere.

„Végtelenül hálás vagyok az iroda partnereinek és különösen vezetésének a támogatásért, nem csak a partneri kinevezés kapcsán, hanem a korábbi évek során belém vetett rendületlen bizalomért is. Büszke vagyok a versenyjogi csoportunk kollégáira is, hiszen ez a kinevezés kemény munkánk elismerése, és így a csapat közös sikere. Egy olyan erős csapatot vezetek, akik a versenyjog minden területén rendelkeznek szaktudással és tapasztalattal, így remélem, továbbra is az ügyfelek megelégedésére folytathatjuk a munkát. Természetesen a fő érdem ügyfeleinké, akik hosszú évek óta megtisztelnek minket a bizalmukkal, és lehetővé teszik a növekedésünket. Köszönjük nekik!” – nyilatkozta kinevezése alkalmából Kocsis Márton.